Mindenki, aki betér Lala út menti büféjébe, másnak hiszi magát, mint ami és aki. Törékenységüket leplezve erősnek láttatják magukat azok a figurák, akiket Gáspár Sándor, Reviczky Gábor, Szarvas József, Csuja Imre, Horváth Lajos Ottó és a film egyik rendezője, Rudolf Péter testesítenek meg az Üvegtigris című játékfilmben. Rudolf Péterrel első filmrendezéséről beszélgettünk.– Régi vágya valósult meg azzal, hogy filmet rendezett?– Állandóan játszottam a gondolattal, hogy filmet készítsek. Valóságosan is írtam forgatókönyveket, meg fejben is, barátaimmal jeleneteket tettünk egymás mellé a képzeletben. Két és fél éve kezembe vettem Bús Gábor Olivér forgatókönyvét, amit még betegen, mozgásképtelen állapotában írt és küldött el nekem. Megtetszett a humora, hogy olyan bravúrosan bánik a magyar nyelvvel, az argóval, amely Szomory Dezsőt juttatja az eszembe. Persze XXI. századi változatban.– Ha voltak saját forgatókönyvei, miért éppen más filmötletét vitték vászonra rendezőtársával, Kapitány Ivánnal?– Nem volt akkora erő bennem, hogy végigcsináljam saját ötleteimet. Ha valakinek megmutattam a forgatókönyvemet, és elhúzta a száját, rögtön visszahúzódtam. Bús Olivér ötlete pedig teljesen egybeesik azzal, ahogyan gondolkodom a világról. Én egyébként történethívő vagyok, az Üvegtigris sok apró történet ravasz láncolata. A filmnek van ugyan két-három lineáris szála, mégis mozaikszerűen épül fel. A film fordított roadmovie: a Gubacsi-tó partján lévő út menti büfében igen különböző figurák fodulnak meg, aki ide betér, azzal mindig történik valami.– A film operatőre, Kapitány Iván egyben rendezőtársa is az Üvegtigrisnek. Miért rendezték együtt a filmet?– Azt éreztük, hogy mindkettőnknek támasz lesz a másik. Arra kényszerültünk, hogy hangosan gondolkodjunk. A forgatás előtt mindent megvitattunk, a legapróbb dolgokat is megbeszéltük, így a forgatásra teljesen kész tervvel mentünk.– Parádés a szereposztás, de a nagy formátumú színészeken kívül Kovács Kokó István profi ökölvívó, Bochkor Gábor és Boros Lajos is feltűnik a filmben. „Nézőcsalogatónak” kellettek?– Nem lenne szégyen az sem, ha így lenne. De nem erről van szó, hiszen az ötlet hamarabb megvolt, mint a személyek. Ők a többi szereplővel ellentétben a működésképesnek tűnő világot képviselik, és valódi személyiségükkel vesznek részt a filmben. Kokót joggal tiszteli az egész ország, ő mint példakép, etalon szerepel. Ha valakinek a felbukkanása váratlan lehet a filmbéli közegben, hát az övé az. Erre épül egy jelenet.
NATO-művelet indult a lengyelországi drónincidens miatt
