A hágai csatlakozás

Lehet-e hinni a szerb kormány azon fogadkozásainak, hogy Szlobodan Milosevicset talán már néhány hét múlva bíróság elé állítják? Ha csak annyira, mint amennyire a szerb belügyminiszter nemrégiben tett bejelentésének, miszerint a volt jugoszláv elnök 24 órás házi őrizetben van, akkor bajosan. A világ közvéleménye készpénznek vehette a rendőrminiszter mondókáját, nem úgy a hazai, amelynek tudomása van róla, hogy a „nagy embert” ugyanazok őrzik, akiket még az előző belügyminiszter (vagyis saját embere) nevezett ki. Azaz, ha úgy vesszük, éppen annyira van most házi őrizetben, mint – mondjuk – egy évvel ezelőtt, hatalma csúcsán. Más kérdés, hogy mostanság amúgy se merészkedne az utcára. Amióta az Egyesült Államok busás jutalmat ígért minden információért a jugoszláviai háborús bűnösök hollétéről, még a déli szomszédunknál sertepertélő külföldi újságírók is felszerelkeztek infraérzékelőkkel és egyéb berendezésekkel, hátha sikerül ráakadniuk valami „nagyvadra”. Ha az elmúlt néhány év politikai indíttatású gyilkosságait nézzük, biztosra vehetjük, olyanok is akadnak bőven, akik kevésbé ártatlan szerszámokkal lesik a kiszemelt áldozatokat.Eléri-e Milosevics a hágai „csatlakozást”? Az erről folytatott diskurzus hovatovább már csak az Egyesült Államok és Szerbia szóváltásaira korlátozódik. Az európai szövetségesek sokkal ritkábban nyilatkoznak az ügyben. Lehet, hogy nemcsak egyes újsütetű szerb demokraták tartanak attól, amit Milosevics esetleg elmondhat a bíróság előtt? A közelmúltban nagy port kavart, hogy a hágai törvényszék kölcsön akarta kérni a néhai Franjo Tudjman horvát elnök bizalmas diplomáciai beszélgetéseiről készült sztenogramokat. Egy-két európai ország legott tiltakozott a tervezett lépés ellen. Joggal feltételezhető, hogy a Milosevics ominózus kanapéján megfordult külföldi diplomaták, illetve kormányaik sem örülnének, ha minden nyilvánosságra kerülne, amiről ott szó volt. Summa summarum, sokaknak kényelmesebb volna, ha Milosevics valamiért „lemaradna” a hágai utazásról. Ez többféleképpen is kivitelezhető, ezzel kapcsolatban a jugoszláv állambiztonsági szervek igazán nem szorulnak tanácsra. A legkézenfekvőbb megoldás az, hogy a szokott forgatókönyv szerint otthon ítélkezik felette a spontán népharag, vagy egy munkanélküli mesterlövész, a magas amerikai jutalom reményében.