Továbbra is keresi a Budapesti Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága a 28 éves Ádám Lászlót, akit január 16-án a II. kerületi Járóka utcában láttak utoljára. Információink szerint a férfit ismeretlen tettesek támadták meg, amint VW Golf 4-es autójával a Járóka utcában közlekedett. Úgy tudjuk, hogy a 190 centi magas, sportos testalkatú, barna szemű, szőkésbarna hajú, szeplős férfit kocsijából kirángatták és azóta Ádám László ismeretlen helyen tartózkodik. A rendőrség az autót állampolgári bejelentésre találta meg, amint az a Járóka utcában keresztben, nyitott ajtóval állt és a kocsi kulcsai kissé távolabb, az aszfalton hevertek. Ezt követően a készenléti rendőrség bevonásával átkutatták a környéket, ám az elegáns ruházatot és drága ékszereket viselő férfit nem sikerült megtalálniuk. A nyomozók továbbra is a lakosság segítségét kérik a férfi felkutatásában. Megtudtuk azt is, hogy ötmillió forint jár annak, aki egyértelműen nyomra vezeti a rendőrséget. Ádám László rendezett családi körülmények között élt, sem a rendőrséggel, sem a szervezett alvilággal nem állt semmilyen kapcsolatban.A férfi jellegzetes ékszereket, például fehérarany gyűrűket, Omega órát viselt. Egy Ericsson telefon is volt nála az eltűnés idején. Családja a rendőrségtől tudta meg, hogy Ádám Lászlót baj érhette, a nyomozók keresték fel őket, azzal, hogy a férfi gyanús körülmények között tűnt el a kocsijából.

Melyik történelmi esemény történt előbb? Csak kevesen tudják hibátlanul kitölteni ezt a kvízt