A Magyar Villamos Művek (MVM) Rt. és a hat áramszolgáltató (Elmű, Titász, Édász, Émász, Dédász, Démász) közötti tegnapi tárgyalások nem vezettek eredményre. Az áramszolgáltatók elzárkóztak az MVM januári részszámlájáról visszatartott 1,7 milliárd forint, vagyis a gazdasági miniszter által megállapított ez évi villamosenergia-áremelés (13 százalék) árának kifizetésétől – tudtuk meg Müller Mihálytól, az MVM kommunikációs osztályának vezetőjétől.Mint mondta: az áramszolgáltatók továbbra is csak a hosszú távú áramvásárlási szerződésről akartak tárgyalni, amit egy ilyen zsarolási helyzetben az MVM nem tud elfogadni. A felek abban állapodtak meg Bán Tamás vezérigazgató-helyettes javaslatára, hogy a hosszú távú áramszerződés alapján az érintettek a választott bírósági eljárást megelőzően szakértői egyeztetést fognak folytatni. Az MVM javaslata szerint erre legkésőbb február 13-ig kerüljön sor. Müller Mihály jelezte azt is, hogy az MVM szigorúan tartja magát a villamosenergia-törvényhez, a Magyar Energia Hivatal árszabályozásához és a gazdasági miniszter rendeletéhez, így a januári végszámlán is szerepeltetni fogja az emelt árat. Mindezek ellenére bíznak abban, hogy a villamos-energia-szolgáltatás zavartalanságát nem befolyásolja ez az árvita.Boross Norbert, a Budapesti Elektromos Művek (Elmű) Rt. kommunikációs igazgatója, a Magyar Áramszolgáltatók Egyesülete kereskedelmi tagozatának titkára érdeklődésünkre elmondta: a Magyar Villamos Művek Rt. vezetői továbbra sem hajlandóak tárgyalni a hosszú távú áramvásárlási szerződés felülvizsgálásáról, így az idei évre érvényes áremelésről sem. Nem fogadták el az áramszolgáltatók javaslatait, ezért tulajdonképpen eredménytelennek tekinthető a tegnapi egyeztetés. A hosszú távú szerződés szerint nézetkülönbség esetén először tárgyalnia kell az érintetteknek – ez vezetett most eredménytelenségre –, majd ezt követi szakértők bevonásával egy újabb forduló és végül, ha ezen sem sikerül megegyezni, akkor jöhet a jogi út, vagyis a választott bírósági eljárás.Boross Norbert azt nem tudta megmondani, hogy az áramszolgáltatók ezek után az MVM első havi végszámláján szereplő összeget teljes egészében kifizetik-e, vagy ebből is visszatartják a szerintük jogtalanul leszámlázott részt.
Demján Sándor-tőkeprogram: valódi szintlépés a magyar KKV-k számára
