Hunyor

2001. 02. 04. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kövér–Kovács pártvezér-találkozóról írt mélyenszántó tanulmányt a minap Mészáros Tamás a 168 Óra című hetilapban. (Általában mélyenszántó tanulmányokat szokott írni Mészáros Tamás az újságba – ez a szakterülete –, vagyis aki nem tudja, merrefele forog a Föld, meg hogyan kell a világ dolgait helyesen értelmezni, az a leghelyesebben teszi, ha Mészáros-cikkeket olvas.)Ide is másolok mindjárt egy rövid idézetet a szerzőtől, az a leghelyesebb: „Kövér – szokott önmagához képest – igyekezett szinte elbűvölő lenni, de nem tanult meg vigyázni a vonásaira. Amikor vitapartnerét hallgatja, és néma képe megjelenik a képernyőn, arcán mindig ott ül az a jellegzetesen összehúzott szemű, fölényes, lefitymáló mosoly. S vele szemben Kovács semleges, az elhangzottakat mintegy tárgyszerű figyelemmel követő tekintete. Egy biztos: Kövér nem rendelkezik Orbán kétségtelen színészi adottságaival; tehát a párt elnökét a majdani választási hadjárat során profi imázsformálók aligha léptethetik fel a televíziós szorítóban.”Ceruzavázlat a Fidesz és az MSZP elnökéről.Meg Mészáros Tamásról.Mi is itt a mondanivaló? Hogy Kövér László (szemben Kovács Lászlóval) még nem tanult meg álarcot viselni? Hogy képes összehúzott szemmel hallgatni a szocialista vezér igehirdetését? („Fölényes, lefitymáló mosolyt” még sosem láttam rajta – talán Tamás Gáspár Miklóssal keveri a szerző, vagy Szekeressel.) Esetleg arra figyelmeztet a cikkíró, mennyivel kiválóbb ember a „tárgyszerűen figyelő” Kovács pártvezető, lám, az arcára is kiült a galamblélek, a tisztesség...Lényeg a lényeg: Mészáros személyiségkutató úgy látja, a jövő évi választásokon a Fidesz profi imázsformálói nem fogják beküldeni a tévészorítóba Kövér Lászlót, mert hogy hunyorít szegény.Vagyis hát vesztésre áll a jobboldal.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.