Ifjabb Kabila brüsszeli útja

2001. 02. 04. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Joseph Kabila, a Kongói Demokratikus Köztársaság elnöke szombaton délben Brüsszelbe érkezett. A belga kormányfő két és félórás megbeszélést tartott Brüsszelben Kabilával, akit fogadott II. Albert király is. A belga kormányfő és Kabila találkozója után Verhofstadt rövid sajtónyilatkozatában hangoztatta, hogy Belgium fokozza a kongói népnek nyújtott humanitárius segélyét, mert akár véget ér gyorsan a háború, akár nem, a szenvedőkön segíteni kell.Az egykori gyarmattartó állam fővárosának nemzetközi repülőterén Louis Michel belga külügyminiszter és mintegy ötven párthíve üdvözölte. Tervek szerint az új elnök felkeresi hazája brüsszeli nagykövetségét, és találkozik Belgiumban élő kongóiakkal is.Több száműzetésben élő kongói ellenzéki vezető legalább tízezres brüsszeli tüntetést helyezett kilátásba, amellyel meg akarják mutatni, hogy a kongóiak tömegei nem ismerik el a merénylet következtében hatalomra került elnökfiút, elutasítják az öröklődő „monarchiát”, és valamennyi politikai erő bevonásával kívánják helyreállítani a demokráciát Afrika egyik legnagyobb országában.Joseph Kabila új kongói elnök Kofi Annan ENSZ-főtitkárral folytatott tárgyalásai után New Yorkban kijelentette, hogy párbeszédet kíván kezdeni katonai és politikai ellenségeivel, akiktől hasonló tárgyalási készséget vár el.Kabila azt sürgette az ENSZ Biztonsági Tanácsában, hogy a világszervezet mihamarabb telepítsen országába békeerőket, alapvetően az ugandai, ruandai és burundi határra. Az egy hete hivatalába beiktatott elnök jelezte, hogy az ENSZ segítségére lesz szüksége a szabad és nyilvános választások megszervezéséhez.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.