Lehetséges, hogy némi meglepetésre ugyan, de az ezred első sakknyitányát is a régi-új Császár vezényelte végig, kevés kitérőt engedve az újabb, hivatalosan kinevezett karmestereknek, akiknek – úgy látszik – még mindig van némi tanulnivalójuk a fiatal-öreg Varázslótól.A szerencsés hollandok három világbajnokot és egy félelmet nem ismerő sakklovagot láthattak az arénában, a klasszikus sakkhagyományok ünnepén, Wijk aan Zeeben, amelyet mostan már 63. alkalommal rendeztek meg világszínvonalon, és jövőre már egy egész képzeletbeli sakktáblát teleírhatnak majd olyan sakktörténelemmel, amelynek a kultúrvilágra kiterjedő hatása felbecsülhetetlen értékű jelzés a sakkozó vagy nem sakkozó emberiség számára.Európa szellemisége gazdagodik a szemünk láttára – mostan már az egész világra néző internetszemmel is –, a sakkozás virágzó kultúráját építő hollandok jóvoltából.Jól kezdődik tehát az új évszázad, sikert hozván a szervezőknek és győzteseknek egyaránt, de talán a résztvevők örömében-bánatában osztozó sakkszerető nézők is elégedettek a verseny sportbeli és művészi teljesítményei láttán.Budapest, Wijk aan Zee élményeivel gazdagabban kíváncsian várjuk a linaresi tornát, ahol két magyar is szerepel majd az ugyancsak világszínvonalú versenyen (Lékó Péter és Polgár Judit), de hát persze elábrándozunk arról is, hogy vajha, itt nálunk lehet-e majd valami hasonló nagyszabású rendezvény, mint Hollandiában, Spanyolországban.Reménykedni azért szabad, nemde?!A verseny táblázata a tényeket rögzíti: a sakksportban is csak az eredmények számítanak.A korábbi közlések kiegészítéseképpen néhány válogatott játszmát kínálunk olvasóinknak:Kramnyik, V. (2772) – Van Wely, L. (2700)Wijk aan Zee (2), 2001Grünfeld védelem [D85]1. d4 Hf6 2. c4 g6 3. Hc3 d5 4. cxd5 Hxd5 5. e4 Hxc3 6. bxc3 Fg7 7. Hf3 c5 8. Fe3 Va5 9. Vd2 Hc6 10. Bc1 cxd4 11. cxd4 Vxd2+ 12. Kxd2 0-0 13. d5 Bd8 14. Ke1 Ha5 15. Fg5 Fd7 16. Fd3 Bdc8 17. Ke2 e6 18. Fe3 exd5 19. exd5 b6 20. Fa6 Bd8 21. Bhd1 Fc8 22. Fxc8 Baxc8 23. Bxc8 Bxc8 24. Hd4 Ff8 25. Hb5 a6„A szabad gyalogost blokád és állandó őrizet alatt kell tartani” (Nimzovics). Ellenkező esetben.26. d6! Bc2+ 27. Kd3 Bxa2 28. d7 Hb7 29. Hc3 Bb2 30. Hd5 Bb5 31. Kc2 Fc5 32. Fh6 f6 33. Hc7, 1:0. Baj van ezzel a Grünfelddel.Az exvilágbajnok igazán nem panaszkodhatott a sorsolásra, mert a verseny esélyesei ellen világossal játszhatott: az aktív világbajnokokkal azonban nem bírt ezúttal. Elsőre az indussal kapaszkodott össze, de csak remire futotta. Hogy melyikük volt jobban megijedve a végén?!Kaszparov, G. (2849) – Anand, V. (2790)Wijk aan Zee (3), 2001Spanyol játék [C78]1. e4 e5 2. Hf3 Hc6 3. Fb5 a6 4. Fa4 Hf6 5. 0-0 Fc5 6. c3 b5 7. Fb3 d6 8. a4 Fg4 9. h3 Fxf3 10. Vxf3 0-0 11. a5 Bb8 12. d3 Hd7 13. Fe3 Kh8 14. Hd2 He7 15. Fc2 Fxe3 16. fxe3 c5 17. Fb3 c4! 18. dxc4 Hc5 19. cxb5 Hxb3 20. Hxb3 Bxb5 21. Vd1 Vc7 22. Ba4 Hc6 23. Hd2 Hxa5 24. b4 Hb7 25. Vc2 h6 26. Vd3 Bb6 27. Bfa1 Bc6 28. B1a3Most elképesztő indus offenzíva következik.28. – a5! 29. Kh2 d5! 30. Vb5 d4! 31. bxa5 dxc3 32. Hb3 Hc5 33. Bc4 Bb8 34. Vxc6! Vxc6 35. Hxc5 Vb5 36. Bcxc3 Ve2 37. Hd7 Bb2, és remi (Bc8+ és Hf8+ örökös sakkal).Kramnyik tovább bosszantotta az excsászárt a Berlini védelemmel – és most is megúszta vereség nélkül! E presztízscsata elemzése még sokáig fogja foglalkoztatni a szakembereket, mert egyes pillanatokban Houdini arckifejezése győzelmi ünnepet ígért a néki szurkolóknak. Talán majd legközelebb(?).Kaszparov, G. (2849) – Kramnyik, V. (2772)Wijk aan Zee (5), 2001Spanyol játék [C67]1. e4 e5 2. Hf3 Hc6 3. Fb5 Hf6 4. 0-0 Hxe4 5. d4 Hd6 6. Fxc6 dxc6 7. dxe5 Hf5 8. Vxd8+ Kxd8 9. Hc3 Ke8 10. h3 Fe7 11. Fg5 Fxg5 12. Hxg5 h6 13. Hge4 b6 14. Bfd1 He7 15. f4 Hg6 16. Bf1 h5 17. Bae1 Ff5 18. Hg3 He7 19. Hxf5 Hxf5 20. Kf2 Hd4 21. Bc1 Bd8 22. Bfd1 Ke7 23. He4 h4 24. b4 Bh5 25. Hg5 ?A környéken állítólag mindenki látta, hogy Garri 25. g4!!-gyel tisztet nyerhetett volna; 25. – hxg3? ugyanis nem megy 26. Hxg3 Bh4 27. Bxd4! miatt. Hiába is, a kibicek mindig többet látnak a mestereknél.25. – Bhh8 26. Bd3 He6 27. Hxe6 Kxe6 28. Bcd1 Bd5 29. c4 Bxd3 30. Bxd3 a5 31. bxa5 Ba8 32. Ba3 Kf5 33. Kf3 Ba6 34. c5 f6 35. Be3 Bxa5 36. e6 Ba8 37. e7 Be8 38. a4 Kg6 39. Be6 Kf7 40. Bxc6 Ba8 41. cxb6 cxb6 42. Bxb6 Bxa4 43. Be6 Ke8 44. Be4 Ba3+ 45. Be3 Bxe3+ 46. Kxe3 f5!, és remi! Ez is csak elméleti „majdnem nyerés volt” a berlini fal ellenében.A két világbajnok küzdelme kettős csalódás volt a nézőknek: a kiegyezés egyáltalán nem volt indokolt. Tessék csak megnézni a végállást:Ivancsuk, V. (2715) – Kramnyik, V. (2770)Wijk aan Zee (7), 2001Spanyol játék [C65]1. e4 e5 2. Hf3 Hc6 3. Fb5 Hf6 4. d3 Fc5 5. c3 0-0 6. Fxc6 bxc6 7. Hxe5 d5 8. Fg5 Be8 9. f4 dxe4 10. d4 Fb6 11. Hd2 c5 12. dxc5 Fxc5 13. Ve2 h6 14. Fh4 g5 15. fxg5 hxg5 16. Fg3 e3 17. Hb3 Fb6 18. Vf3 Fe6 19. Bd1 g4 20. Ve2 Ve7 21. Hc6 Vf8 22. Hbd4 Vc5 23. He5 Hh5 24. Hxe6 Bxe6 25. Vxg4+ Hg7 26. Hxf7 ?!Ivancsuk alighanem felavathatta volna a bajnokot 26. Vf3!-mal, amire Bf8 27. Hd7 minőséget nyer. Ehelyett ő veszít anyagot néhány lépésben. Tragikus fordulat.26. – Bf8 27. Hg5 e2 28. Bd4 Bg6 29. h4 Vf5 30. Vxf5 Hxf5 31. Ff2 Hxd4 32. cxd4 Be8 33. a3 Bc6 34. Kd2 Bf6 35. Hf3 Bg6 36. Hg5 Bd6 37. Hf3 c5 38. Be1 Fa5+, és 0:1, keserű szájízzel.Végül, hogy az egyik „bús képű lovag” hogyan keseríti meg szerencsésebb vetélytársa életét az utolsó fordulók egyikén, két örökzöld futólépéssel (22. – Fh6!! és 27. – Fxf4!!) esélyt adván a krónikásnak arra, hogy összefoglalhassa a Wijk aan Zeeben történteket; miszerint aligha akadt elégedett mester a versenyen, hiszen győztesek és vesztesek csatáztak ezúttal is egymással, de azért, íme, ha másért nem, még a belorusz nagymesternek is lesz kedves emléke Hollandiáról, ahogyan ez az alábbi játszmából is kitűnhet majd.A 63. hagyományos verseny idei legszebb húzása kétségkívül az ő nevéhez fűződik:Adams, M. (2745) – Fedorov, A. (2575)Wijk aan Zee (11), 2001Szicíliai védelem [B76]1. e4 c5 2. Hf3 d6 3. d4 cxd4 4. Hxd4 Hf6 5. Hc3 g6 6. Fe3 Fg7 7. f3 Hc6 8. Vd2 0-0 9. 0-0-0 d5 10. exd5 Hxd5 11. Hxc6 bxc6 12. Hxd5 cxd5 13. Vxd5 Vc7 14. Vc5 Vb8 15. Va3 Fe6 16. Fa6 Ve5 17. g3 Bad8 18. Ff4 Vf6 19. Bhe1 Ff5 20. Bxd8 Bxd8 21. c3 Vb6 22. Fe3 Fh6!! 23. f4 Vc6 24. Fd2 Vd5 25. Be2 e5 26. Va4 exf4 27. gxf4 Fxf4 !! 28. Be8+ Kg7 29. Vxf4 Bxe8 30. Fc4 Vh1+ 31. Ff1 Kg8, 0:1.Wijk aan Zeeben tehát így esett a sakklakoma: s a hagyományos lencselevest elköltők pedig bizonyára már a következő év (sakk)menüjén gondolkoznak. Sikerülni fog bizonyosan!
NATO-művelet indult a lengyelországi drónincidens miatt
