Külföldre szökhettek a bajai autótolvajok

Ördögh Kriszta
2001. 02. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy erőkkel keresik a rendőrök a szerdán lelőtt, mélykúti autótolvaj társait. Nem tartják kizártnak, hogy a bajai járőrök által tűz alá vett Audi másik két utasa már nem tartózkodik Magyarországon.Szerda hajnalban megakadályoztak egy autólopást Baján a rendőrök – mint korábban megírtuk. Az akció közben a járőrök közé hajtottak a menekülő bűnözők egy Audival. Ekkor használták fegyvereiket a rendőrök, akik – mint utóbb kiderült – halálosan megsebesítették a kocsi hátsó ülésén helyet foglaló F. Zsolt 24 esztendős mélykúti férfit.Azóta megállapítottuk a menekülő Audi útvonalát – tájékoztatta tegnap a Magyar Nemzetet Ferenczi László alezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A gépkocsit felgyújtották, és hátrahagyták az 53-as, 55-ös főutak kereszteződésének közelében. Nem kizárt, hogy Tompa térségében átlépték a határt.A rendőrség jelentős erőkkel ellenőrzi F. Zsolt ismert kapcsolatait, és keresi az Audiban ülő két társát. Egyikük 170–175 cm magas, normál testalkatú, arca kerek, haja rövid, ápolt, gondozott. Ruházata modern, sportos. A másik kb. 180 cm magas, vékony testalkatú, arca hosszúkás, haja középhosszú, barna színű. Sötét színű nadrágot és ugyancsak sötét felsőrészt viselt.Keresik azokat is, akik a hónapok óta körözött, autólopásokból élő F. Zsolt részére az elmúlt hetekben szállást biztosítottak. A bejelentéseket a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon a 06/76/484-683 telefonon, a 112-es és a 107-es segélyhívó számokon, illetve személyesen várják.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.