Be nem vallott szerelmes filmet készített az elsőfilmes Balogh György, melynek főszereplője egy huszonéves pizzafutár, aki munkája során a legkülönbözőbb társadalmi csoportokhoz jut el az üzletemberektől nyüzsgő irodaházon, a panellakásban ügyködő ezermesteren át a szállodában tartózkodó maffiózóig vagy a metróban lakó hajléktalanokig. Újszerűen ad keresztmetszetet a mai magyar társadalomról a pizza 12 szeletéhez hasonlóan 12 rövid történetecske, a pizzás tekintete révén egy-egy villanásra bepillantást kapunk az egyes csoportok hétköznapjaiba, a pizzásfiú sajátos stílusával kommentálva. A film másik része a pizzásfiú és a szép pizzakészítő Mannácska között szövődő szerelmi szál.– A film ötletét és történeteit barátommal, Kovács Andrással közösen találtuk ki még az USA-ban, ahol véletlenül mindketten pizzériában dolgoztunk. Ő játssza a film főszerepét. Olyan alapfigurát kerestünk, aki minden réteghez könnyedén eljut. A film alapritmusát az autózás adja, ehhez kapcsolódik a zene, hiszen a pizzás állandóan zenét hallgat.– Magunk is meglepődtünk, mennyi jó zenét írnak itthon. A film zenéje a teljes, igényes magyar könnyűzenei palettát lefedi, részben bio-, részben elektronikus hangzással – meséli Kovács András, aki a film zenei rendezője is.Mindennapi nyelvezetet és képi világot használ Balogh György, alkalmazkodik a videoklipeken, reklámokon, amerikai filmeken felnőtt fiatal generációhoz. Céljuk volt, hogy egyként szórakozhasson rajta a pop-cornt ropogtató közönség és az igényesebb réteg is. Sajátos a Pizzás nyelvezete, nem tiszta irodalmi magyarsággal beszélnek a filmben, hanem az élőbeszédet, az adott réteg beszédmódját adják vissza.– Olyan tipikus szövegeket találtunk ki, melyek reményeink szerint később szállóigévé válnak, a forgatás során néhány közülük már azzá is vált – mondja Kovács András.A film 30 milliós támogatást kapott a kulturális minisztériumtól, a többit más forrásokból teremtették elő. Átlagos költségvetésű produkciót hoztak létre.– Nagy szerencsénk volt: végig tudtunk menni azon az úton, ahogyan elgondoltuk a film menetét. Nem kellett változtatni a forgatókönyvön, sikerült jó színészeket és kiváló stábot összeszednünk. A Pizzást Kovács András barátom, Mannácskát Kreiter Évi, a Mestert Haumann Péter, Pontos urat Szacsvay László, Ezoo Terikét Détár Enikő, Fusit Hajdú István alakítja, de szerepel benne Rékassy Károly, Gubás Gabi, Tímár György, Csisztu Zsuzsa, az Atlantisz Társulat tagjai és néhány nagyon tehetséges amatőr, mint Király Batka Ákos. A díszlettervező, Hujber Balázs is kiváló munkát végzett, az operatőrünk (egyben producerünk) Forgách Gábor volt, aki Zsigmond Vilmosnál tanult. Jó érzés volt olyanokkal forgatni, akik valóban profik, mert mi eleinte nem voltunk azok. Aztán átestünk a tűzkeresztségen.A film helyszíne egy fiktív Budapest – a pizza szeleteihez hasonlóan kör alakot tesz ki –, ahogy még sohasem láttuk. A pizzériát egy hűvösvölgyi hamburgerezőből csinálták, forgattak az újpesti víztoronynál, a Mai Manó Házban, a Royal Szálloda uszodájában, és az Átrium moziban. Mivel a fantáziavárosban vannak felhőkarcolók, és az utcák a tengerpartra futnak ki, néhány jelenetet az USA-ban vettek fel.– Érdemes megnézni, mire képes a magyar digitális technika, esetünkben a FOX Stúdió, illetve a hangzómunkánál a Gaston Hangstúdió. Nem tudjuk, mit fog szólni a szakma és a közönség ehhez a globalizált világhoz, ahol egybemontíroztuk a magyar és az amerikai épületeket és mindennapokat, de reméljük, elhiszik nekünk: ez csak ártatlan mese, napjaink meséje.
NATO-művelet indult a lengyelországi drónincidens miatt
