Tiltakozó tévések

Stépán Gábor
2001. 02. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Helyzetük tarthatatlansága miatt nyílt levelet intézett három vidéki körzeti stúdió számos külső munkatársa a Magyar Televízió Rt. elnökéhez, Szabó László Zsolthoz, valamint a regionális főszerkesztőhöz, Belénessy Csabához. A szegedi, a pécsi és a debreceni aláírók arra kérik az MTV vezetőit, tavalyi számláikat tíz napon belül fizessék ki. Amennyiben ez nem történik meg, a dolgozók – információink szerint – felmondanak.A tiltakozók sérelmezik: az MTV már ötödik hónapja nem teljesíti a szerződésben foglaltakat, azaz nem fizet. Ugyanakkor aggódva figyelik az intézmény gazdasági helyzetéről szóló híreket, és szerintük félő, hogy ha az intézmény a jövőben fizetésképtelenné válik, nem kapják meg járandóságukat. Németh Károly, a pécsi stúdió szerkesztője elmondta, eddig a tiltakozást 105 külsős munkatárs írta alá, ez a foglalkoztatottak négyötödét jelenti. Bende Gyöngyitől, az MTV Rt. szóvivőjétől megtudtuk: az intézmény minden tőle telhetőt megtesz, hogy időben folyósítsa a vidéki kollégák járandóságát.Szabó László Zsolt elnök azon kérdésünkre, hogy mi történik, ha az összes külsős távozik, úgy válaszolt: „Nem fogunk örülni neki.” Többet – ígérete szerint – néhány napon belül elkészülő válaszleveléből tudhatunk meg. Annyi azonban tudomásunkra jutott, hogy a közszolgálati tévé az öt regionális adó (Miskolc, Pécs, Szeged, Debrecen, Sopron) külsős munkatársaival szemben megközelítőleg 240 millió forintos tartozást halmozott fel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.