Torgyán József széke is inog

2001. 02. 04. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Koalíciós források megerősítették azon információnkat, miszerint Torgyán József földművelésügyi miniszternek jelezték: ha rövid időn belül nem meneszti Szabadi Béla politikai államtitkárt, akkor ő is távozhat a kormányból. Egybehangzó értesülések szerint Orbán Viktor miniszterelnök múlt heti megbeszélésükön arra kérte az FKGP elnökét, hogy kezdeményezze Szabadi felmentését. Kisgazda források szerint Torgyán egyelőre nem szánta el magát erre a lépésre.Lapunk úgy tudja, hogy az FKGP-frakció nagyobb része nem követné a pártelnököt, ha bejelentené a koalíció felmondását. Koalíciós körök szerint Torgyánon és Szabadin kívül egy, az FKGP által delegált államtitkár távozna ebben az esetben a kabinetből. Kövér László pártelnök blöffnek nevezte azt a híresztelést, amely szerint a Fidesz elnöksége Telkiben politikai döntést hozott Torgyán József menesztéséről. Szerinte 2002-ig nem fenyegeti veszély a kormánytöbbséget. Kovács László, az MSZP elnöke kijelentette: bizonytalannak érzi a koalíció jövőjét, míg Demszky Gábor SZDSZ-elnök névtelen informátoraira hivatkozva arról beszélt, hogy biztosra vehető Torgyán József menesztése. A menesztését cáfoló Torgyán Józsefen ma fogműtétet hajtanak végre. Az m1 Híradójának szombaton megerősítette, hogy a kazettaügyben még nem tett feljelentést, mert „ilyen ügy jelenleg nem létezik”. Továbbiak a 3. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.