Nagy áttörést jelent a francia nagy sebességű vasút, a TGV történetében, hogy járatai 2001. június 10-től már Párizstól Marseille-ig közlekednek, s ezt a távolságot három óra leforgása alatt futják be a különleges adottságokkal kiépített pálya szerelvényei. A napokban bejelentett vonalbővítés rekordidő, egy év alatt valósult meg, ám valójában tíz év munkájának eredménye – fejtette ki Guillome Pepy, az SNCF (a francia vasúttársaság) közönségkapcsolatokért felelős igazgatója.Párizstól Lyonig 1981 óta közlekedik a TGV. A nagy sebességű járatot, mely a legutóbbi tesztelésekor elérte az 512 kilométer/órás végsebességet, a következő projektek a 90-es évek során nem a Földközi-tenger irányába fejlesztették tovább, a TGV Atlantique 1989-ben Vendome-ig kiépítve Nantes és a nyugati országrész közlekedését gyorsította fel, míg a TGV Nord-Europe 1993-ban elérte Lille városát. Innen már csak egy ugrás volt az 1994-ben átadott Eurotunnel.Tíz év tervezés, készülődés előzte meg a Marseille-ig közlekedő vonal átadását – a megformálás, kivitelezés művészi volta is ezt a felkészültséget dicséri. Valance, Avignon, Aix-en-Provence, a három felújított pályaudvar már a XXI. század stílusában készült. A TGV Méditerranée vagonjait Christian Lacroix „öltöztette” új ruhába, a művész által dekorált vagonok mindegyike külön egyéniséget, színvilágot képvisel, amit a XX. század elejéről ismert francia kollázstechnika tesz dinamikussá. A Lyon–Marseille távolság 1 óra 40 percre rövidül. A Párizst Franciaország második és harmadik legnagyobb városával összekötő vonal napi harmincezres utasforgalmat bonyolít, s az erőteljes légi kon-kurencia ellenére az utasszám bővülésére számítanak. Júniusban tehát „vérre menő” konkurencia-harc indul az SNCF és az Air France között. Párizs és Marseille légi öszszeköttetését naponta negyven retúrjárat biztosítja, a TGV egyelőre csak tervezi a napi 22 járatot a jelenleg reális napi 15-tel szemben.A földi szállítás három nagy előnyt próbál kiaknázni: a feleannyiba kerülő jegyárakat, azt, hogy a város szívébe érkeznek a járatok, és a pontosságot. Már most is maximum ötpercnyi eltéréssel érnek célba a TGV járatai, míg a légi közlekedés pontosságát a megnövekedett forgalom és időnként az időjárási körülmények bizonytalanabbá tehetik. Annak ellenére, hogy az árak magasabbak, jelenleg az utasok 70 százaléka vesz igénybe repülőt, ha Marseille-be igyekszik. A TGV két év alatt 30 százalékkal akarja emelni forgalmát, s nagyobb piaci részesedésre törekszik. Újabb fejlesztési irányt képez a TGV Est, még ebben az évben elkezdik a Strasbourg felé tartó pálya kiépítését, míg 2010–2015 körül készül el a Cote d’Azurral összekötő pályarész.

„Telefonozott az úszómester” – megszólalt a Palatinus tragédia szemtanúja