Vételre buzdít a Merrill

Zelei Béla
2001. 02. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A részvénypiacok bővülését vetíti előre a Fed kamatpolitikáját elemző tanulmányában a Merrill Lynch értéktőzsdei szakértője. Christine Callies a CNBC-nek nyilatkozva azt mondta, hogy öt éve nem voltak olyan kedvezőek a körülmények a részvények drágulása szempontjából, mint most. Szerinte az 500-as Standard and Poor’s index a harmadik negyedévre eléri az 1625 pontot, azaz mintegy húsz százalékkal növekedhet. Az elemző szerint elképzelhető, hogy a Fed még februárban újabb 50 bázispontú kamatcsökkentést hajt végre a nyíltpiaci bizottság március 20-i ülése előtt. Mint ismeretes, a héten a Fed 6 százalékról 5,5 százalékra csökkentette az irányadó kamatot, a január 3-i, azonos mértékű kamatvágást követően. A szakértő szerint a Fed kamatcsökkentései hatására emelkednek a részvényárak, ezért most érdemes befektetni. A Merrill elemzője azonnali részvényvásárlásra buzdította a befektetőket, mivel az eddig kiváró tőke véleménye szerint máris elindult a részvénypiacra.Rámutatott ugyanakkor arra is, hogy a Fed kamatpolitikájának kedvező hatása a gazdaságban csak több negyedév múlva jelentkezik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.