Vita a Munka Törvénykönyvéről

2001. 03. 28. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy gyarmati jellegű jogszabályt eredményezne a Munka Törvénykönyvének (MT) módosítása, mert az elsősorban a multinacionális vállalatoknak kedvez – jelentette ki tegnap Csurka István. A MIÉP elnöke szerint a törvény módosítása kiszolgáltatottabbá teszi a munkavállalókat, ugyanakkor mint hangsúlyozta, más okok miatt szavaztak együtt több ponton a parlamentben az MSZP-vel és az SZDSZ-szel. – Ennek a két pártnak álságos a magatartása, hiszen a kormányzásuk alatt „privatizáltak el” mindent, amit tudtak a multinacionális cégeknek, s kötötték ezzel gúzsba a dolgozókat – tette hozzá a pártelnök.A parlament kedd este elfogadta az MT-ről szóló javaslathoz benyújtott, a kormány által támogatott módosító javaslatokat. Jelenleg a munkaadók bármely más munkáltatóhoz kirendelhetik a munkavállalót, ám a megszavazott módosítás ezen lehetőséget azzal szűkíti, hogy a kirendelést a jövőben csak az azonos tulajdonosi körhöz tartozó munkáltatók között engedi meg. A heti munkaidőben jelentős korlátozást vezetnének be, a heti munkavégzés ideje – a jelenlegi 72 órával szemben – nem lehet több 48 óránál. Húsvéthétfőnek, pünkösdhétfőnek, illetve karácsonynak szabadnapnak kell lennie, ilyenkor nem lehet munkavégzésre kötelezni a munkavállalókat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.