Az MSZP elnöksége elégedetten fogadta az Országos Választási Bizottságnak a szocialisták népszavazási kezdeményezését hitelesítő hétfő esti döntését – fogalmazott Kovács László pártelnök. Értesülésünk szerint a Fidesz elnöksége várhatóan azt javasolja majd, hogy az ügyben éljenek jogorvoslattal az Alkotmánybíróságnál.Az Országos Választási Bizottság hétfői – igen szoros, 6:5 arányú – döntése nyolc napon belül jelenik meg a Magyar Közlönyben, amelytől számítva 15 nap áll rendelkezésre, hogy megtámadják azt az Alkotmánybíróságnál. Innentől fogva vagy a taláros testület esetleges határozatától számítva az MSZP-nek négy hónap alatt kell összegyűjtenie a szükséges 200 ezer aláírást ahhoz, hogy az Országgyűlés elrendelje az ügydöntő népszavazást. A legnagyobb vita az OVB ülésén a sorkatonai szolgálat megszüntetéséről folyt. Bordás Vilmos, az OVB Fidesz által delegált tagja szerint burkolt alkotmánymódosításról lenne szó, amelyet népszavazással nem lehet megmásítani. Mint lapunknak kifejtette: formai és tartalmi okok egyaránt a kiírás ellen szólnak. Az OVB ugyanis most egy korábbi indoklásával ellentétes állásfoglalást hozott, amely lehetővé teszi a kérdőíven több kérdés szerepeltetését is.Szoboszlai György, az MSZP által delegált OVB-tag viszont úgy véli, hogy formailag és jogilag semmi akadálya annak, hogy több kérdés szerepeljen egy kérdőíven. A sorkötelezettséggel kapcsolatban kifejtette: a honvédelmi kötelezettség szabályait a honvédelmi törvény rögzíti. A kötelezettség időtartamának megváltoztatásához is ezt a törvényt kell módosítani, nem pedig az alkotmányt. Hozzátette: a katonai szolgálat és a sorkötelezettség nem ugyanaz a fogalom.Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese lapunknak elmondta: a párt országos elnöksége mérlegelni fogja a kialakult helyzetet, s Bordás Vilmos álláspontját figyelembe véve dönt majd arról, hogy megtámadják-e az OVB határozatát. A Fidesz által delegált OVB-tag kérdésünkre azt felelte: azt javasolja majd, hogy éljenek jogorvoslattal. Salamon László, az Országgyűlés ügyrendi bizottságának elnöke szerint az MSZP lényegében a jelenlegi kormányprogramról akar népszavazást tartani. A kérdés csak az volt, hogy ki tudják-e fejezni kampányízű elképzeléseiket értelmesen, törvényszerűen – közölte Salamon László.Az MSZP elnöke üdvözölte az OVB döntését. Úgy ítélte meg, hogy a Munka Törvénykönyvének legutóbbi módosítása nehezebb helyzetbe hozta a munkavállalókat, nincs törvényes garanciája a heti két pihenőnapnak. Kovács László fontosnak tartja, hogy a nyugdíjak számításánál az inflációt a nyugdíjasok fogyasztásában meghatározó részt képviselő termékek és szolgáltatások alapján számítsák ki. – Lehetséges és indokolt áttérni a hivatásos önkéntes hadseregre – folytatta a pártelnök, aki szerint a kormánynak nem áll szándékában az erre való átállás. Kijelentette: az MSZP azt szeretné elérni, hogy a fiatalok a közoktatás keretein belül kapjanak olyan színvonalú nyelvtudást, ami elég a nyelvvizsga letételéhez.

Soha nem látott hadgyakorlat kezdődött a Bakonyban