Danone-ügy: kinek használt?

Március 29-e majdnem fekete nappá vált a magyar kekszgyártás történetében – bár lehetett volna a napok egybeesése miatt „véres csütörtök” is. Igaz, nem érintette az egész iparágat, csak egy balatonnyi szeletét, Győrt, pontosabban a Győri Keksz- és Ostyagyárat, minden egyes dolgozójával és a győriek lelkével együtt. Mindez azért, mert Párizsban a Danone csoport ekkor jelentette be, hogy Magyarországon a kekszgyártás továbbfejlesztését oly módon tervezi, hogy idővel a – néhány hónapja tulajdonába került – győri üzemet bezárja, az ott folyó keksz- és egyéb édességgyártást a tavaly vásárolt székesfehérvári üzemébe helyezi át.Nem kellett volna. A kekszgyár százegy éves működése alatt hozzánk nőtt. Pontosabban a termékei költöztek ízlelő bimbóinkba. Köszönet érte a gyárat lottónyereményéből alapító Diamant Emánulnek, Heller Gusztávnak és feleségének, valamint Koestlin Lajosnak, akik szintén részesei voltak a gyár alapításának. Koestlinnek volt egy hasonló profilú gyára az ausztriai Bregenzben, ezt telepítette át Diamant tanácsára Győrbe úgy, hogy megvették – az ügyletbe beszálltak Hellerék is – az akkor ott már működő Magyar–Angol Biscuits Gyár Részvénytársaságot, amely szépen működött, túlélte a világháborúkat – és 1947-ben az államosítást. A rendszerváltás után ismét angolok jöttek, a United Biscuits lett a tulajdonos, amely később a Stollwerck székesfehérvári üzemét is megvásárolta. Tavaly végül, pénzügyi csoportok manőverei után mindkét gyáregységet megvette a Danone, amely néhány hónap múlva bezárásra ítélte a győri kekszgyárat.A sajtóban tiltakozások, és – főleg az interneten – bojkottfelhívás a Danone-termékekkel szemben. Amire ugrott mindenki, de csak részben, mert a tejtermékeket néhányan száműzték életükből és étrendjükből, jóval többen éppen az ellenkezőjét cselekedték a tulajdonképpen szintén Danone-terméknek számító győri csemegékkel: megindult a felhalmozás. A vállalatóriás pénzügyileg mindebből semmit nem vett észre, bár a reakciók, és azok visszhangja, tovagyűrűzése nagyon kellemetlenül érintette.A vállalat vezetői még kínosabban érezhették magukat, mikor meghallották Matolcsy György gazdasági miniszter bejelentését, amelyben leszögezte, hogy a kormány minden alkotmányos eszközt felhasznál a győri kekszgyár bezárásának megakadályozására. Ezért tényfeltáró munkacsoportot hoz létre a Gazdasági Minisztériumban (GM), (amelynek tagja a gyár szakszervezetének vezetője is), és április 19-én tárgyalások kezdődnek a GM és a Danone képviselői között. Ekkor Balogh József, Győr szocialista polgármestere bejelenti: a város – és ő személyesen is – csatlakozik a francia cég elleni nemzetközi bojkotthoz, és a kukába szór látványosan jó néhány Danone-terméket, gondosan ügyelve arra, hogy győri édesség ne legyen közte.Utóbbiban teljesen igaza van, de térjünk ki egy kicsit a bojkottra, mi is az tulajdonképpen. Nos, a bojkott nem más, mint a politikai és gazdasági harc egyik módszere; a kapcsolatok teljes vagy részleges megszüntetése valamely személlyel, szervezettel, állammal, vagy – és most tessék nagyon figyelni – tartózkodás valamely áru vásárlásától. A polgármester tehát, ha bojkottált is, legalább egyszer megszegte azt, csúnyán. Ahhoz ugyanis, hogy teátrálisan a kukába vethessen néhány Danone kefírt, joghurtot vagy Túró Rudit, előbb meg kellett azokat vásárolnia. Ha pedig megvásárolta azokat, akkor, ugye, nem tartózkodott megvásárlásuktól, tehát nem bojkottált, sőt a Danone malmára hajtotta a vizet. Gondoljunk április elsejére, egyes esetekben az ilyen bojkotton még a franciák is röhögtek. Szerencsére ettől voltak hatékonyabb megoldások is. Miután a GM tényfeltáró munkacsoportja megalakult, Orbán Viktor bejelentette, a kormány mindent megtesz azért, hogy a győriek számára kedvező megoldás szülessen, és a győrieknek nincs okuk aggodalomra a kekszgyár miatt.Így is történt, április 26-án a Danone képviselőivel folytatott tárgyalás után Glattfelder Béla, a GM politikai államtitkár bejelentette, a kormány megegyezett a francia céggel, amely megígérte, hogy nem zárja be a győri kekszgyárat, ellenkezőleg, továbbfejleszti azt a székesfehérvárival együtt. Ezt megerősítette a Danone még aznap kiadott sajtóközleménye is, amely szerint a magyar gazdasági miniszterrel megállapodtak abban, hogy minden lehetőséget tanulmányozni fognak, ami hozzásegíti a Danone-t magyar üzemei hatékonyságának növeléséhez, maximálisan figyelembe véve a munkavállalók érdekeit. A megállapodásról írásos dokumentum nem készült, de mint Glattfelder Béla rámutatott, a két fél beleegyezésével nyilvánosságra hozott, a kormány és a Danone között született szóbeli megállapodás (gentlemen’s agreement) legalább olyan erős kötelezettségekkel jár, mint egy írásos szerződés, és egy ilyen megállapodás egyoldalú megszegése súlyos presztízs- és üzleti veszteséggel járhat. A kormány számára azért is elfogadható és elegendő a szóbeli megállapodás, mert nincsen a magyar kormány és a francia magáncég között olyan jellegű jogi kapcsolat, amely alapján írásos dokumentum születhetett volna a megállapodásról.Az írásban rögzített egyezség hiányát a bejelentés pillanatától hiányolta Balogh József, nem sokkal későbbtől pedig az Élelmiszeripari Dolgozók Országos Szövetsége (ÉDOSZ) is, mert ők így nem látnak garanciát a gyár bezárásának elkerülésére. Az ÉDOSZ az április 26-i megállapodást követően 30-án tüntetést szervezett és tartott a gyárnál. Talán ez megnyugvást jelentett számukra, hogy nem ők voltak az elsők, akik a helyszínen tiltakoztak a gyár bezárása ellen. Elsőként a Fidelitas tette ezt. Demonstrációjukhoz először csatlakozott, később visszalépett a kekszgyár szakszervezete, amelynek vezetői úgy látták, jobb ha nem velük, hanem az érdekeiket képviselő ÉDOSZ-szal mutatkoznak együtt. Mondhatjuk, hiba volt. Az írásos anyag hiánya rögtön kapaszkodót jelentett az addig az ügy rendezésében meglehetősen passzívan viselkedő és a Danone képviselőivel tárgyalni nem óhajtó, sajátos bojkottjába menekülő győri polgármesternek is. A megállapodás bejelentésének napján, április 26-án, a győri városházán órákon át szinte fogva tartotta a franciák, a kekszgyárat „ellenőrző” néhány második vonalbéli emberét. Addig nem akarta elengedni őket, amíg írás nem adnak arról, amiben feletteseik a kormánnyal megállapodnak. A polgármester ez irányú erőfeszítése sikertelen volt, nem a megfelelő embereket tartotta fogva, az ő franciái egyáltalán nem rendelkeztek semmiféle aláírási joggal. Többórás huzavona végén meg kellett elégedni azzal az öt sorral, amelyben másodvonalbeli franciái neki is megígérték azt, amiben az első vonalbeliek már megállapodtak a gazdasági miniszterrel.Vajon miért teszi mindezt Balogh József? Talán keserűségből, mert nem neki sikerült érdemi lépéseket tenni az ügyben. Talán másért – talán pontosan tudni is, miért. Magamutogatása a gyárnak nem érdeke, nem használ neki. Az üzemmel kapcsolatos ténykedése nem más már, mint egy helyben csapkodás. Vajon az kinek használ? És kinek áll érdekében? (Cui bono?)