Az ukrán elnök a támogatásokért cserébe személyesen száll be a küzdelembe, amelyben szinte bármi megengedettnek látszik. Brüsszelből, a birodalom hatalmi-pénzügyi központjából pénzelt újságírókkal és politikusokkal együtt végzik el a piszkos munkát a szuverenitásuk mellett kiálló kormányokkal és nemzetekkel szemben. Megpróbálnak megfélemlíteni bennünket, mindennap újabb és újabb hazugságot terjesztenek rólunk. Egy olyan politikai erőnek készítik elő a terepet ezzel, amely feltétel nélkül végrehajtaná a birodalmi ukázokat.

Nem csak erővel akarnak meggyőzni minket. A birodalomnak van egy másik ajánlata is, amely több mint kétezer éve változatlan, és talán még veszélyesebb. Először azt suttogják a fülünkbe: legyetek a birodalom része, spóroljátok meg magatoknak a kellemetlen vitákat és küzdelmeket, rendezkedjetek be a komfortos önfeladásra és élvezzétek a gyarmati lét elviselhetetlen könnyűségét! Majd miután a mefisztói alku megköttetett, jön a feketeleves: a történelemből tudjuk, hogy a kis országok valójában arra kellenek, hogy elvégezzék az alantas munkát, hogy vérüket és a verejtéküket adják a birodalom zászlaja alatt. 

Mi, magyarok ezer éve nem egy múlandó birodalomhoz csatlakoztunk, hanem Euró­pához és a nyugati kereszténységhez. Az érdekeink egy részét – ahogyan most is – mindaddig alárendeltük a közös céloknak és értékeknek, amíg azok minket is képviseltek, minket is védtek, amíg a mi méltóságunkat is tiszteletben tartották. Senkinek sincs joga arra, hogy megkérdőjelezze a hovatartozásunkat: mi itt leszünk, itt maradunk, és továbbra is átok és szerencsétlenség leszünk a birodalmak számára.

A magyar szuverenitást képviselni nem egy elvont, öncélú ideológiai mutatvány, de nem is érzelmi túlfűtöttség vagy éretlen idealizmus. Sokkal több: kötelesség és történelmi reflex, amit örökségül kaptunk, ami a miénk már legalább ezeregyszáz éve. Az önazonosságunk megtartása által nyerünk erőt ahhoz, hogy képesek legyünk a legnehezebb helyzetben is helytállni. Ezek nélkül semmik vagyunk; ha nem igazodunk az igaz­sághoz és a kötelességeinkhez, akkor átgázolnak rajtunk, letaposnak és bűnökbe kényszerítenek minket.

Az elmúlt egy év munkájának eredménye, hogy már pontosan látjuk, mekkora a birodalmat kiszolgáló hazai hálózat. Látjuk, kik a rendszer fenntartói és a végrehajtói. Radarra tettük a USAID lopakodó bombázóit és Brüsszel drónjait. Tudjuk, hogy újra aktiválta magát Korányi Dávid vagy a DatAdat. Látjuk, hogy az Európai Bizottság és a Soros-hálózat egyre közvetlenebbül, egyre több pénzt mozgósítva dolgozik Magyarország ellen. Tudjuk, hogyan zajlik a magyar közvélemény manipulálása, hogyan maszkírozzák magukat független civilnek és újságíróknak azok, akik külföldi pénzből külföldi érdekeket szolgálnak.

Eddig ezt a tevékenységet úgy végezhették, hogy az egyszerre járt magas presztízzsel és jóléttel. Egy éve, tehát a Szuverenitásvédelmi Hivatal megalakulása óta azonban a külföldi propaganda kifejtése már nem kockázatmentes tevékenység: aki erre adja a fejét, annak a nyilvánosság előtt kell viselnie a hazaárulás erkölcsi terhét.

Látjuk azt is, hogy Ukrajna szerepe elsősorban azért fontos, hogy furkósbotként fenyegessék vele a tagállamokat. Megértettük a birodalom felépítését, a rendszer rejtett logikáját, és látjuk a terjeszkedés irányait is. Ilyen mélységben ezt előttünk még senki nem tárta fel és nem mondta ki. A küzdelem pedig zajlik. Az erőnket megsokszorozza a tudat, hogy a ránk törő birodalmak temetésén mindig ott voltunk és ott is leszünk.

Magyarországgal megütközni minden birodalom számára a nagy jávorszarvasteszt: nem tűnik egy veszélyes jószágnak, de mindenki a feje tetejére állva végzi az út szélén, aki nem kerüli ki.

A szerző a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke

(A beszéd a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet Harc a nemzeti szuverenitásért című konferenciáján hangzott el.)