Játékos élethalálharc

2001. 05. 28. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az internetes szolgáltatók között vezető szerepet betöltő AOL és a Sony japán cégcsoport közös fronton nyit offenzívát a Microsofttal és annak új termékével, az X-Boxszal szemben. A megállapodás szerint többek közt az internetes fórumok, elektronikus hírlapok is elérhetők lesznek a PlayStation 2 új számítógépes konzolján, az AOL segítségével.Üzeneteket válthatnak és párbeszédet folytathatnak játék közben – a bejelentett megállapodás szerint –, a PlayStation 2 felhasználói kapcsolatba léphetnek egymással. A számítógépes szolgáltató célja, hogy a játékkonzolt az internettel párhuzamosan fejlessze és értékesítse. Az AOL és a Sony célja, hogy az internet elérhető legyen a PlayStation 2-n. A küzdelembe kezdetektől fogva bekapcsolódott egy másik nagy japán játékprogramgyártó cég, a Nintendo is.A Le Figaro információi szerint a PlayStation 2 felhasználói egy keménylemez, egy monitor, egy klaviatúra és egy „egér” segítségével kapcsolódhatnak az internethez. Ezek a felszerelések az év végén kerülnek piaci forgalomba, jelentette be a múlt hét közepén a két partner, nem nyilatkozva arról, hogy milyen áron, és hogy az AOL szolgáltatásait is élvezi-e, aki megvásárolja az új számítógépes konzolt. Nem vált egyelőre ismeretessé az AOL-Time/Warner leányvállalata és a Sony között létrejött megállapodás financiális háttere sem. A játékkonzolok egyre inkább egy újabb multimédia hordozóiként válnak ismertté, hiszen egyszerre lehet játszani velük, DVD-t nézni és szörfözni a neten, s ez egy széles, tekintélyes méretű piacot rejt magában.Gigantikus ellenfél az X-Box: a Bill Gates által Las Vegasban bemutatott, ősszel az Egyesült Államokban, s 2002-re a világpaicon is terjesztésre kerülő konzol játékkatalógusához 150 kiadó és fejlesztő csatlakozott, így a francia Infogrames, vagy a brit Eidos. Bill Gates „konvertálta” az Electronic Artsot is, a Segától. Az EA, amely a világ legismertebb számítógépes sportjáték-fejlesztője, egy sorozatnyi új játékot dob a piacra az X-Box beindulásával, annak felhasználói részére. A híressé vált Flight Simulator sikere megalapozottá teszi a Microsoft fejlesztési elképzeléseit.Mortal Kombat – a játék neve annak a halálos küzdelemnek a címe is lehetne, amelynek csak újabb lépése az AOL-lal kötött egyezség. Az érintett japán cégek, a Sony, a Nintendo és a Sega Microsofttal folytatott piaci élethalálharca az év eleje óta tart, márciusban a Sega hatalmas veszteséggel hagyta el a küzdőteret. Hogy a Microsoft inváziójának ellenálljon, a Nintendo ütőkártyaként használta fel a Pokémon kalandjainak eladását, ami a kyotói cégnek 78 milliárd jen (720 millió euró) hasznot hozott. Az áttörést még 1989-ben a hordozható GameBoy jelentette: ezt 100 millió példányban értékesítették, a GameBoy Advance-et pedig 2,7 millió-példányban rendelték meg, két hónappal azelőtt, hogy piacra dobták volna Japánban. A Nintendo ősszel tervezi piacra dobni a GameCube-ot, amelynek célja, hogy felváltsa az N64-et.A Sony számára a PlayStation konzol jelentette szórakoztató elektronikus ágazatának legfőbb profitbevételét 1998–99-ben, ám a PlayStation 2 debütálását baljós árnyak kísérik: a fejlesztés elvitte a nyereség 98 százalékát az első kilenc hónap során. A játékok értékesítése a Sony kulcságazatává fejlődött, ezért a gyártási hiba miatt egyszer már visszarendelt új konzol piaci sikere a Sony piaci helyzetét is befolyásolhatja. 2000 szeptemberének végén a Sony csak 215 millió eurónyi nettó eredményt tudott felmutatni, az előző üzleti év 450 millió eurójával szemben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.