Konzervatív (t)rend

Bush amerikai elnök napokkal azután fogadta a Washingtonba magánlátogatásra utazó magyar miniszterelnököt, hogy az MSZP budapesti kongresszusát szórakoztató közgazdásza, Lengyel László a jelenlévők nagy tetszését kiváltva bejelentette: Orbán Viktor a Balkán-klub tagja, akivel Nyugaton nem állnak szóba. Orbánnak az óbudai Hajógyári-szigeten a szocialista realizmus jegyében fogant „Balkán-klub” híre a jelek szerint nemhogy a tengerentúlra, de a szomszédos Bécsbe sem jutott el, ahonnan Schüssel kancellár sietett a Fidesz tegnap záruló 13. kongresszusára. Az osztrák politikus elmondta, hogy a „dinamikus kormányfő, aki bevitte Magyarországot a NATO-ba, sikert ér el az európai uniós csatlakozás területén is” – Schüssel látogatása Orbánnak egy jól kalkulált és jó érzésekből fakadó olyan kockázatvállalásának viszonzása is volt, amelyre azelőtt került sor, hogy az Európai Unió kizárólag a magyar balliberális publicisztikában sikeresnek tekintett, Ausztria-ellenes szankcióit a szándékolttal ellentétes hatásai miatt visszavonta.Orbán nem csak ebben volt úttörő. Abban is, hogy az 1998-as választások óta kitalált és végrehajtott valamit, ami meglehetősen egyedülálló e térségben. Túllépett a merev és ideologikus kormányzás korlátjain, bebizonyítva azt, hogy a jobboldali értékek képviselete nem jelenti hiányát a szociális érzékenységnek, amit következetesen sajátít ki a baloldal magának. Garrett Geoffrey, a Cambridge Egyetem kiadójánál 1998-ban megjelent Elkötelezett politika a globális gazdaságban című könyvéhez írt előszavában briliáns módon elsőnek elemezte azt, hogy a globalizáció miért és hogyan teremtett új politikai választóközönséget a balközép pártoknak a gazdaságilag bizonytalanok növekvő soraiban. Hozzátette: a globalizáció növelte a baloldali pártok politikai késztetését arra, hogy olyan gazdaságpolitikát folytassanak, amely révén hathatós segítséget nyújtanak azoknak, akiket rövid távon negatívan befolyásolnak a piaci földcsuszamlások. Nem véletlen tehát, hogy Európában szinte mindenütt baloldali pártok vannak hatalmon. Tegyük hozzá, olyan kivételekkel azonban, mint az évente gazdaságát nyolc százalékkal is nagyobb ütemben fejlesztő Írország, a jobboldal kormányra kerülése óta a gazdaságot és a politikai életet racionalizáló intézkedések sorát megvalósító Ausztria vagy Magyarország, amelyek közös nevezője, hogy nem voltak hajlandók magukra venni azt a gazdasági konzervatív kényszerzubbonyt, amelynek neve: „El a kezekkel a piactól!” A Danone-nal megállapodó Orbán-kormány úgy járt el, ami nemhogy bármilyen nosztalgiát ébresztett volna az MSZP kormányzási ciklusa iránt, hanem olyan kontrasztot rajzolt, amelyben több mint élesen bontakozott ki a magyar energiaipart felvásároló cégeknek fix nyereséget biztosító Horn-kormány piac-, verseny- és fogyasztóellenes magatartása. Orbán kongresszusi beszédében minden visszafogottság nélkül épített az „emberséges” konzervativizmusra, a gazdasági növekedéssel összekapcsolt szociális biztonság iránti igényre és – noha itt vágyát némileg összekeverte a valósággal – a rendre. Csakhogy a rend a választók szemében még nem kézzelfogható – ellentétben a családi pótlékkal vagy az ösztöndíjjal. Holott éppen egy kézzelfogható rend megteremtésével lehetne biztosítani a legnagyobb esélyt jövőre egy olyan választási sikernek, amely eredményeként a következő Fidesz-kongresszuson elmondandó beszédet a mostaninál még nagyobb optimizmus és lendület jellemezhetné.