Kordax-per külföldi tanúk nélkül

Szenvedi
2001. 05. 29. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma folytatódik Kelemen Iván, az egykori Kordax-vezér pere a Fővárosi Bíróságon. Az utolsó tárgyalást az év elején azzal napolták el, hogy cseh és szlovák tanúkat hallgatnak meg, ám információink szerint a késve kiküldött, az országok közötti jogsegély keretében történt megkeresés miatt ez ma nem valósulhat meg, így csak szakértőket hallgat meg a bírói tanács.Az elsőrendű vádlott Kelemen Ivánt, a Kordax Rt. egykori vezérigazgatóját és a másodrendű vádlott Siska Lajost, a cég egykori kereskedelmi igazgatóját a Fővárosi Főügyészség üzletszerűen, bűnszövetségben, jelentős értékű vámárura folytatólagosan elkövetett csempészettel, valamint folytatólagosan elkövetett adócsalással vádolja. A vádirat szerint az így keletkezett kár összesen 4,9 milliárd forint. Kelemen Iván jogi képviselője, Bánáti János lapunknak elmondta, hogy a védelem stratégiája nem változott: Kelemen a cég 1993–94-ben kötött szerződéseit jóhiszeműen írta alá. A védelem vitatja a vádirat azon pontjait is, amelyek szerint a cseh fél export-import áruként kezelte a feldolgozott olajat, valamint a csehek azon nyilatkozatát, hogy nem bérmunkában készült a kiszállított olaj. Kelemen Iván elsőrendű és Siska Lajos másodrendű vádlott cseh és szlovák olajfinomítókba küldte ki az orosz importból származó nyers kőolajat, amelyet bérmunka megfizetése után visszahoztak a magyar piacra. Az akkori vámszabályok szerint a bérmunkából származó kőolajszármazékokat fogyasztási adó és vám nem terhelte, mivel behozataluk nem minősült termékimportnak. Az ügyészség szerint viszont a visszahozott olaj adásvételből származott, ami viszont adó- és vámköteles.Információink szerint a bíróság ragaszkodik a cseh és szlovák tanúk Magyarországon történő kihallgatásához, így nem valószínű, hogy otthonukban tehetnek vallomást, ahogy az országok közötti jogsegély ezt lehetővé teszi. Így az ügy további elnapolása várható.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.