Munkaerő-piaci kilátástalanság a Felvidéken

Biztos vagyok abban, hogy a felvidéki magyar kis- és nagydiákok éppúgy várják a vakációt, mint magyarországi vagy szlovák kortársaik. Az már nem meggyőződés kérdése, hanem a szomorú valóság, hogy ez alól a végzős diákok kivételnek számítanak. Ennek nem a búcsú az oka a szeretett alma matertől, hanem az, hogy meglehetősen kilátástalan helyzetek sorával találják magukat szembe.Szlovákiában az alapiskolák hálózatát évek-évtizedek óta nem egészíti ki megfelelő középiskolai rendszer, a magyar alapiskolát végzett tanulók mintegy negyven százaléka nem tudja anyanyelvén folytatni tanulmányait. Viszonylag jól kiépített a gimnáziumok hálózata, szakközépiskola azonban – gépipari, elektrotechnikai, közgazdasági, építőipari és mezőgazdasági – már csak elvétve van a csaknem 520 kilométer hoszszú határ menti szakaszon, ahol a magyarok élnek, mindegyik típusból legfeljebb kettő-három, szakmunkásképző pedig még olyan járásokban sincs, mint a galántai, a vágsellyei vagy a rozsnyói, ahol pedig a magyar lakosság számaránya majdnem ötvenszázalékos. Ezen belül külön gond, hogy a választék mérhetetlenül leszűkített, szinte kizárólag csak mezőgazdasági, gépszerelői és építészeti szakmunkásképzés folyik anyanyelven, a „divatosabb” – főként a munkaerőpiacon is keresett – szakmák, mint a villanyszerelő, gáz- és vízvezeték-szerelő, már nem tanulható magyarul az állami iskolákban.A gimnáziumok, a szakközépiskolák és a szakmunkásképzők végzősei még ennél is nagyobb félelmekkel várják az iskolai év végét. Az érettségi után a továbbtanulás lehetősége anyanyelven szinte kizárt. Szlovákiában nemcsak magyar egyetem nem alakult a rendszerváltozás óta, hanem a nyitrai egyetem magyar kara sem jött létre; a szlovák kormány – amelynek tagja a Magyar Koalíció Pártja is – határozata ellenére sem. Aki tehát szülőföldjén akar maradni, de képezni szeretné magát, meg kell küzdenie a nyelvváltás kínjaival, s azzal a barátságtalan közeggel is, amely általában várja a csallóközi, a mátyusföldi, avagy a gömöri és a bodrogközi fiatalokat a szlovák többségű nagyvárosokban.Igazából nagy gondban azonban azok a fiatalok vannak, akik az iskola befejeztével pályakezdőként a munkaerőpiacon készülnek megmérettetni magukat, azaz utolsó vakációjukra várnak a nagybetűs életbe lépés előtt. Szlovákiában tavaly százháromezer fiatal minősült pályakezdőnek, közülük ötvenezren kötöttek ki a munkahivatalokban, s még ma is harminchárom százalékuk munkanélküli. Tehát a tavaly végzettek közül minden harmadik a mai napig munkanélküli. Az idén ez annyiban romlott, hogy a munkanélküliség még a szezonális munkák beindulása után is meghaladja a 19 százalékot (tavaly még „csak” 17 volt), ugyanakkor százhétezer pályakezdőre számítanak a szakemberek. Az országos statisztikáknál is roszszabb a magyar fiatalok helyzete. Mint már említettük, anyanyelvi szakmunkásképzés elsősorban a mezőgazdasági és az építőipari szakokon zajlik, ugyanakkor Szlovákiában a mezőgazdaság legmélyebb válságát éli meg, az építőiparban csak annyiban jobb a helyzet, hogy nagyméretű rekonstrukciós munkálatok zajlanak a vasútnál, és viszonylag gyors ütemű az autópálya-hálózat építése, ellenben mindkettő Pozsonytól északi irányba indul, hogy a Magas-Tátrán keresztül érjenek célt az építők Kassán. Azaz Dél-Szlovákiától a lehető legtávolabb esik minden olyan jelentős beruházás, amely esetleg lehetőséget adna a frissen végzett magyar szakmunkások első munkahelyének megszerzésére. A szocialista érában tervezettek kerülték a déli országrészek fejlesztését, még az élelmiszer-ipari feldolgozóüzemeket is legalább ötven-hatvan kilométerre északabbra építették az őstermelőktől, a magyarok lakta vidékektől, így ez az ágazat sem jelent esélyt a fiataloknak, ha szülőföldjükön akarnak maradni. (Hogy ez mennyire így van, a munkanélküliségi statisztika mutatja a legjobban: az országos 19 százalékos munkanélküliségi átlagot csak a szenci és a Kassa környéki járás nem éri el, de mindkét esetben kimutatható, hogy ennek Pozsony, illetve Kassa közelsége az oka. A többi 15, magyarok lakta járásban a munkanélküliség ennél magasabb arányú. Országosan a tíz legnagyobb arányú munkanélküliséget mutató járás közül hét magyarok által lakott, ezen belül az országos elsőség a rimaszombati járásé, tartósan 37 százalék feletti mutatóval.)Az már megint csak országos gond – csak éppen a magyarok lakta vidékeken erőteljesebben sújtja a fiatalokat –, hogy egyetlen törvény vagy általános érvényű kormányrendelet sem emlékezik meg a pályakezdő fiatalokról, semmilyen kedvezményt nem kapnak a vállalkozók, ha alkalmazzák őket. Mintha Szlovákiában megfeledkeztek volna a hatalom gyakorlói az olyan munkaerő-piaci kategóriákról, mint az „első munkahely”. Ugyanakkor több kedvezményt is élveznek azok, akik nyugdíjasokat foglalkoztatnak, miközben utánuk tb-járulékot sem kell fizetniük.Ilyen körülmények között talán nem csoda, ha minden hivatalos és reprezentatív közvélemény-kutatási felmérés, de sajtómegnyilatkozás is arról tanúskodik, hogy a szlovákiai magyar fiatalok körében igen nagy az érdeklődés – és nagyok az elvárások is – az úgynevezett státustörvény iránt. Az elmondottakból talán az is világos, hogy elsősorban továbbtanulási, képzési lehetőségeik bővülését és a munkavállalás esélyeit várják a törvénytől, s valóban azzal a céllal és elszántsággal, hogy megmaradhassanak magyarnak szülőföldjükön. Talán nem túlzás, ha azt írom, hogy a magyar Országgyűlés még a nyári szünet előtt elfogadná a határon túli magyarok kedvezményezettségét szabályozó törvényt, a végzős felvidéki magyar fiataloknak egyetlen reményt adó ajándéka lenne a jogszabály utolsó vakációjuk elé.