Tót atyafiak

Vandál falfirkák jelentek meg a minap Dunaszerdahely kellős közepén, a Vámbéry téren álló turulmadárszobor talapzatán. Szó szerint nem írom ide az üzenet tartalmát, de annyi biztos: kevés Moliére-t olvasott a naiv festő, úgy is mondhatnám, akkora bunkó szegény, amekkorát csak fantáziával lehet elképzelni.Nem kizárt és nem is lehetetlen, hogy ugyanez a falfirkáló firkálta össze a pozsonyi Petőfi-szobrot, Kassán pedig a magyar főkonzulátus épületét, illetőleg a magyar iskolát is.Jól jönne ilyenkor, ha az ottani vezetés (kormány, helyhatóság, karhatalom, polgárőrség stb.) elhatárolná magát a történtektől, mondván, közük nincs a falfirkálókhoz, nevezettek saját hatáskörben tahók, de ezt majd a Jóisten elbírálja, ha eljön az ideje. Már csak azért is jól jönne az ilyesmi, mivel Dunaszerdahely és környéke nagyjából kilencvenszázalékos magyar többségű, vagyis kifejezetten rosszul veszi ki magát, ha arrafelé anyázzák a legnagyobb magyar költőt, ahonnan nem is olyan messze Hrúz Mária – Petőfi édesanyja – született.(Hozzáteszem, a szlovák politikusok nagy sajnálattal vették tudomásul a a falfirkálásról szóló hírt – a helyi rendőrségnek sajnos egyetlenegy elkövetőt sem sikerült fülön csípnie.)Figyelmesek a politikusok és gyengék a rendőrök Szlovákiában.Érdekes, amit Ladislav Pittner szlovák exbelügyminiszter nyilatkozott minap az újságnak: „Szlovákiában sok az olyan polgár, akinek cselekedeteit egyfajta xenofóbia befolyásolja.” Na most, aki ismeri a xenofóbia magyar jelentését – beteges félelem az idegenektől –, az hirtelenjében nem is tudja, ki fél itt kitől, ki a falfirkáló, aki a kilencven- százalékos többség, és ki az, aki egyszerűen csak sötét, mint az áramszünet.Az egész firkálás egyébként úgy hiányzott a régiónak, mint ablakos tótnak a hanyattesés.