Komárom egyik legjellegzetesebb műemlék együttese a monostori erőd. A történelemben érdekes szerepet játszott erőd építését 1871-ben fejezték be, jellegénél fogva mindig zárt intézményként működött, a nagyközönség számára szinte megközelíthetetlen volt. A nemrég megalakult Monostori Erőd Hadkultúra Központ Kht. az idén másodízben rendezte meg az „erődpróbát” azzal a céllal, hogy minden érdeklődő szórakozva ismerkedjék meg e szép műemlékkel. A próbatételek június 16-án, szombaton délelőtt tíz órakor kezdődnek, lesz főzőverseny, homokerőd-építés, aszfaltrajzolás, lovaglás, erődfalmászás, sportlövészet, hőlégballon-bemutató. Gyalogosok, lovasok, tüzérek és harci járművek vonulnak fel történelmi hadi bemutató keretében, de megismerkedhetnek az érdeklődők a középkori íjásztechnikával, kopjahajítással is. Délután a gyerekek megnézhetik a szabadtéri színpadon a Pinocchiót, este pedig a felnőtteknek A hetvenkedő katonát játsszák el. Vasárnap erődtúrákat szerveznek óránkénti indulással. (R. J.)
Sietős balra kanyarodásból lett felesleges ütközés + videó
