A sok évtizedes hagyománnyal rendelkező, megszüntetésre ítélt folyami flottilla állományának tagjaiból többen különböző átképzésen vesznek részt, és a honvédség egyéb egységeibe, vagy más fegyveres szervhez kerülnek – tudta meg a Magyar Nemzet. Az újpesti laktanya várhatóan feleslegraktárként működik a továb-biakban, a későbbiekben azonban a ingatlan értékesítése sem kizárt, erről azonban még nincs döntés.A honvédség dunai flottillájának felszámolását június 30-ig kell véglegesen befejezni. Információink szerint a dunai flottillától várhatóan három hajót vesz át az aknakutató és tűzszerész zászlóalj. Erdélyi Lajos dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium (HM) szóvivője elmondta: mintegy négyszázmillió forintos támogatást kaptak az idén a munkaerő-piaci alaptól, amelyből a megszüntetett állomány tagjai átképzési költségeinek 80 százalékát tudják fedezni. A többi pénzt a Honvédelmi Minisztérium állja. A 249 fős flottillánál 142-en teljesítettek sorkatonai szolgálatot, 90-en voltak hivatásos, illetve szerződéses katonák, 15-en pedig közalkalmazottak. A honvédség kötelékéből 42-en távoznak, akikből már 20-an regisztráltatták magukat a munkaerő-piaci alapnál, s főként őrző-védő, biztonságszervezői és számítógép-kezelői tanfolyamon vesznek majd részt. Erdélyi Lajos közölte: az aknakutató és tűzszerész zászlóaljon belül egy hatvanfős folyami részleg megalakítását tervezik, amely részben átvenne a dunai flottilla feladataiból is. A flottilla laktanyája feleslegraktárként fog működni. A HM szóvivője úgy tudja, hogy a magyar Szent Korona Esztergomba történő kíséretére a folyami flottilla – az aknakutató zászlóaljhoz átkerülő – három hajója kap megbízást.

Soha nem látott hadgyakorlat kezdődött a Bakonyban