Extranet oldal kiemelt ügyfeleknekAlig egy hónapja, hogy átlépte a bûvös egymilliárd forintos bevételi határt a fennállásának második évfordulójához közeledô Compaq Depo, a Compaq Computer Magyarország Kft. internet alapú számítástechnikai áruháza, a cég máris újabb kezdeményezéssel bôvíti kereskedelmi eszköztárát: mostantól a kiemelt ügyfelek számára új Compaq extranet oldal, www.extra.compaqdepo.hu nyújt igényre szabott szolgáltatásokat az interneten.A Compaq Magyarország 1999 nyarán bôvítette hagyományos értékesítési modelljét az internetes kereskedelemmel, és indította útjára elektronikus áruházát, a Compaq Depót. 1999-ben a számítástechnikai áruház száztizenhatmillió forintos forgalommal zárta az évet, majd 2000-ben nyolcszázhuszonkilencmillió forintot ért el, míg az idei százhetvennyolcmillió forintos elsô negyedéves forgalommal kiegészítve, fennállása közel két éve alatt összességében az elért eredmény meghaladta az egymilliárd forintot. Mindemögött több ezer Compaq-PC, több száz notebook, monitor, valamint szerverek eladása áll. A vásárlók elsôsorban az eredetileg is megcélzott hazai kis- és közepes vállalkozások, melyeknek a Compaq egyre nagyobb figyelmet szentel, hiszen ezek a vállalkozások gomba módra szaporodnak, és egyre szélesebb a gazdasági potenciáljuk. Jellemzôen rohamosan növekszik az elektronikus világra való felkészülésük üteme és az alapinfrastruktúra építése, illetve fejlesztése. Ezt jól tükrözi, hogy Compaq éves hazai forgalmának huszonöt-harminc százalékát teszi ki a kis- és közepes vállalkozásoknak eladott termékek, ez a leggyorsabban növekvô üzletág. Mivel e vállalati kör igen kiterjedt, és egyenként kell felmérni az igényeiket, a Compaq komoly befektetéseket tett az elmúlt hónapokban, hogy a felmért igények és a szerzett információk alapján folyamatosan fejlessze számukra a lehetôségeket, és megfeleljen elvárásaiknak. Ez irányú törekvéseiket kedvezôen fogadták az ügyfelek, melyet az is bizonyít, hogy egyre többen választják a Compaqot informatikai beszerzéseik során. A megnövekedett ügyfélszám új módszerek és szolgáltatások beindítását is igényli, mint az internet- és elektronikus kereskedelem, CRM (Customer Relationship Management) és a call center (hívásközpont). Az új módszerek mellett a Compaq Depo és Depo Extra rendeléseket továbbra is a jól mûködô és erôsödô viszonteladói hálózat szolgálja ki.Újabb PC-akcióÚjabb jelentôs, a magyar felsôoktatásnak nyújtott támogatási program elindításáról számolt be a Compaq Computer Magyarország Kft. A most bejelentett akció keretében a magyar felsôoktatási intézmények részére tesz hozzáférhetôvé — igen kedvezô áron — mintegy kétezer-ötszáz darab korszerû számítógépet. A gépek konfigurációját kifejezetten a felsôoktatásban felmerülô igényekhez igazodva alakították ki a Compaq szakemberei. A Compaq DeskPro gépek Celeron 600 megahertzes processzorral, tíz gigabájt HDD, hatvannégy megabájt SDRAM-mal, 48¡ CR-ROM-mal, BX chipsettel, nVidia Vanta LT nyolc megabájtos videóval és 10/100 NIC WoL hálózati kártyával rendelkeznek, és mindehhez egy év teljes körû helyszíni garancia és internetgombos billentyûzet tartozik. A konfiguráció kedvezményes ára 191 400 forint, amely Windows 98 Second Edition operációs rendszert (magyar nyelvû verzió) és Microsoft Office 2000-es csomagot is tartalmaz. Opcionálisan vásárolható hozzá Compaq-monitor 39 900 forintért.Az egyetemek és felsôoktatási tudományos intézmények a Lake Success-i egyezmény alapján vám- és áfa-mentesen vásárolhatják meg a gépeket. A Compaq ezenfelül ez alkalommal magára vállalja a gépek Magyarországra juttatásával kapcsolatban felmerülô összes költséget, a viszonteladók lemondanak a haszonkulcsról, a Compaq Magyarország Kft. pedig a profitjáról.Az akcióra a Compaq zöldszámán (06-80-266-727) lehet jelentkezni minden felsôoktatási intézménynek, köztük természetesen azoknak is, amelyek részt vettek a Compaq áprilisban meghirdetett, húsz nagy teljesítményû, hatvannégy bites Alpha szerverre kiírt pályázatán.
Latorcai Csaba: Budapest pénzügyileg válságos helyzetben van








