Gyors és konstruktív egyeztetést folytattunk a kormányzati szakbizottságok képviselőivel – tájékoztatta lapunkat Borbáth Gábor, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) tárgyaló-delegációjának vezetője. Mint ismeretes: a közelmúltban megkötött SZEF–kormány megállapodás értelmében tegnap szakmai egyeztetések kezdődtek, ahol a felek a paktumban foglalt vállalások megvalósításáról tárgyalnak. Borbáth elmondta: az új közalkalmazotti érdekegyeztető fórum létrehozásáról a közeljövőben megállapodás születhet, mivel annak alapszabályával kapcsolatban közeledtek az álláspontok. – Csupán egy-két részletkérdésben – mint például a reprezentativitás – egyeztetnénk Stumpf István kancelláriaminiszterrel – tette hozzá Borbáth.A SZEF kedvezőnek ítéli meg a közszféra illetményrendszerének reformjára vonatkozó kormányzati koncepciót is. A konföderáció az elkövetkező tárgyalásokon ezért elsősorban azt szerené tisztázni, hogy a kabinet milyen ütemben és mekkora összeget kíván az átalakításra fordítani. A SZEF ugyanakkor továbbra is kitart azon állásponja mellett, hogy az illetményrendszer reformját, a közalkalmazotti életpályarendszer kidolgozásával összhangban kell megvalósítani.A közszféra idei bérkorrekciójával kapcsolatban Borbáth ismét megerősítette: a felek egyetértettek abban, hogy a kormány „történelmi lépést” tett azzal, hogy év közben módosította az inflációs előjelzést. E szerint azonban legalább háromszázalékos – legkésőbb az év második felében végrehajtandó – korrekciót tart szükségesnek a SZEF.
Latorcai Csaba: Budapest pénzügyileg válságos helyzetben van








