Újhatvan

Ugyanazon a napon – most kedden –, amikor a Győr-Moson-Sopron megyei katonai bíróság első fokon jelképesen három év fegyházra és öt év közügyektől való eltiltásra ítélte Dudás István egykori zöldávós tömeggyilkost (ötven-százötven fegyvertelen embert lövetett agyon ötvenhat október 26-án a későbbi szochazás határőr ezredes), mondom, ugyanezen a napon Hatvanban jártam.Emlékező szentmisét tartottak ezen a délutánon az újhatvani Szent István-templomban. Felemelő és szívszorító emlékezést azokra, akikkel éppen ezen a napon – ötvenegy esztendeje – bánt el a szocialista humanizmus bizonyos Péter Gábor ÁVH-vezető képében.Elmondom röviden, mi történt 1950. június 19-én az újhatvani templomnál. Hajnalban századnyi kékávós jelent meg a katolikus templom előtt, deportált szerzeteseket és apácákat hoztak teherautóval Mosonmagyaróvárról és Tatáról, hogy ezentúl itt lesz a helyük, amit el nem hagyhatnak. Persze provokáció volt az egész, jól tudták, nincs hely a kolostorban, hiszen a háborúban bombatalálatot kapott a rendház, nagy része leégett, megsemmisült. A város lakossága védelmezőn körülvette a templomot, el ne vigyék a szerzeteseket.Péter Gábor irányította az ÁVH-akciót (példát statuálni jött a falkavezér). Éjfél körül kezdődött a templom ostroma. Az ávósok agyba-főbe verték a fegyvertelen tömeget, betörtek a rendházba, a kutyát agyonlőtték, az apácákat és a szerzeteseket eszméletvesztésig ütlegelték, az ajtókat, ablakokat, bútorokat, képeket pozdorjává zúzták. Közben a többi ávós az utcákat, a házakat járta. Hajnali háromra egész Hatvan vérben állt. Reggelre a ferences szerzetesek már az ÁVH kazamatáiban (Andrássy út 60.) voltak. Volt, aki tizenkét évet kapott. Működött a kommunizmus.Mi, ott, Újhatvanban az áldozatokra emlékeztünk ezen a keddi szentmisén. Senki nem lihegett bosszúért, sőt Bányai László atya a megbocsátásról szólt (ahogyan a Dudás-ítélet is), emelkedjünk felül az indulatainkon, hiszen erről szól a kereszténység.Hallgattam az atyát, később a Dudás-hírt – de csak bennem maradt a tüske.