Történt valami?! A nagy változás abban állott, hogy Frankfurtból Mainzba települt át a sakkcirkusz (pardon), s a vetélkedőkben a szokásos meghívottak (az utóbbi időben mindig ugyanazok) most is eljátszogattak a jó díjakért. Igaz, közben Kramnyik és Anand világbajnokok lettek.Viszont az eredmény majdnem hajszálra ugyanaz lett, mint volt 1998-ban, amikor az indus 4:3-ra győzött. A rapidjátszmák ezúttal is bemutató jellegűeknek bizonyultak, s néhány esetben leplezetlenül remisíbolásnak lehettek tanúi a nézők, akiknek bizony nemigen van lehetőségük beleszólni a dolgok menetébe. Úgy látszik, hogy a sakk népszerűsítése nem megy olyan egyszerűen, mint a labdajátékokban vagy a teniszbusinessben.Hiába, a sakkban nincsenek sérülések vagy eltiltások, s a botrányok sem igazán nyilvánosak, legfeljebb egy-két nyílt levél borzolja a kedélyeket, mint például legutóbb Kaszparov, Kramnyik és Karpov érdekes erkölcsi kiállása a klasszikus sakk mellett.Úgy tűnik, csak az anyagiakra figyel mindenki; a csekk a zsebben, a műsornak vége: jöhet a következő etap.A Fischer-féle egykori küzdősakk megszűnőben van, sőt az alapító valamiféle bosszú szándékával most már magát a sakkot óhajtja megtorpedózni: „a random”-mal, amelyért szintén jól fizetnek a rendezők.Várjunk csak még egy kicsit, s úgy látszik, a pénzért a legjobbak is be fognak szállni majd az arénába; hiszen rapid, gyors vagy random – egyre megy, ha elég jól fizetnek érte. Kíváncsi vagyok, hogy a sakktársadalom belenyugszik-e a változásba, vagy pedig a sarkára áll, és megelégeli az elit erkölcsi bizonytalankodásait.Elglobalizálódunk, uraim?Nézzünk meg néhány partit a bajnokok teljesítményeiből:Anand, V. (2794) – Kramnyik, V. (2797)Mainz (3), 2001Spanyol megnyitás [C67]1. e4 e5 2. Hf3 Hc6 3. Fb5 Hf6 4. 0-0 Hxe4 5. d4 Hd6 6. Fxc6 dxc6 7. dxe5 Hf5 8. Vxd8+ Kxd8 9. Hc3 h6 10. h3 Fd7 11. b3 Kc8 12. Fb2 b6 13. Bad1 He7 14. Bd2 c5 15. Bfd1 Fe6 16. He2 g5 17. h4 g4 18. Hh2 h5 19. Bd8+ Kb7 20. Bxa8 Kxa8 21. Bd8+ Kb7 22. Hf4 Hg6 23. g3 c4 24. bxc4 Hxf4 25. gxf4 g3! (Diagram)
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17439723_auto_resized.jpg)
Dömötör Csaba: A néppárti-baloldali többség jó nagy erővel rúgta fel az Európai Parlament szabályait