Férgek, vaddisznók

Valami különös bogárinvázió lepte el néhány napja az országot. A csótányhoz hasonlatos szabadföldi rovar igen gusztustalan, de nem kell félni tőle, nem harap, nem bánt, betegséget nem terjeszt, mindössze berepül a nyitott ablakon, egyenesen a gőzölgő húslevesbe, esetleg az ember hajába, nyitva felejtett szájába.

A tisztiorvos szerint a tenebriók családjába tartozó bogár teljesen ártalmatlan, néhány hét múlva hírmondója sem lesz, akit zavar, húzza be a függönyt, vagy ha már berepült, szólítsa fel távozásra.

Szaporodásnak indultak a vaddisznók is. Lapértesülések szerint a budai hegyekben lassan többen lesznek, mint a kirándulók. Ők nem annyira gusztustalanok, mint az említett bogarak, velük azonban óvatosabban bánjunk, ne hessegessük, ne froclizzuk őket, mert a végén mibelőlünk lesz ágyelő, nem a fölbosszantott cocából. Az erdészek illetékesei egyébként közölték, a befogott állatokat szívesen átveszik, arra nézve azonban nem adtak támpontot, hogyan kell szakszerűen vaddisznót befogni, csalihallal vagy lepkehálóval.

Megjegyzem, a két állatfajta inváziószerű felbukkanása nem új keletű idehaza. A gusztustalan, ám annál jelentéktelenebb csótányféleségek végigkísérik mindennapjainkat, ott vannak az élet minden területén, a hivatalokban éppúgy, mint a politikában, a sajtóban, a futball-lelátón vagy a Pepsi Szigeten. Ha behúzzuk a függönyt, ha nem, ha kizavarjuk őket, ha nem…

Vaddisznóból is van éppen elég, őket is megszokhattuk már. Összetúrják, összeröfögik az életünket, ráadásul vadászni sem lehet rájuk, gyakran ők viszik a puskát…

Ennél is nagyobb baj, hogy mindkét fajta végtelenül szapora, ha nem figyelünk oda, hamarosan ellepnek bennünket, és erről bizony mi tehetünk, mamlasz és tökkelütött polgárok, akik mindenkiről azt hisszük, hogy ember, csak azért, mert két lába van, és beszélni képes.

Ismerjük fel a férget és a vaddisznót!