Ismét festik a virágot a majolikások

Megindult a termelés Hódmezővásárhelyen, a Majolikagyárban. Májustól egy műszakban, a teljes kapacitást kihasználva működtetik a berendezéseket. Csak az tudja, aki a helyi viszonyokat ismeri, hogy a majolikások talpra állása szenzációnak számít. Fél évvel ezelőtt nagyon kevesen hittek ebben a csodában. Márpedig a hódmezővásárhelyiek ebbe a kategóriába sorolják az újrakezdést.

Tavaly novemberben állt le a világhírű majolika (így emlegetik a gyárat), amely fontosságában és jelentőségében a Zsolnay, a hollóházi faktúrákhoz hasonlítható. Az elmúlt év őszén a vásárhelyi cég kifizetetlen számláinak értéke elérte a háromszázmillió forintot. Ezért idén februárban a Csongrád Megyei Bíróság felszámolót nevezett ki Pusztai Dénes személyében az üzem élére.

A biztos hamar felmérte a helyzetet, és úgy döntött, minden követ megmozgat, hogy talpra állítsa Dél-Magyarország egyik legrégebbi üzemét. Az első világháború előtt, 1912-ben alapították a céget, majd 1918-at követően a város leghíresebb fazekasmesterei szegődtek a gyár szolgálatába. Az eredeti motívumkincset használták föl szépséges edényeik díszítésére, akár egy manufaktúra, úgy működtek, a technológia eltért a tömeggyártásban alkalmazott sémáktól. A nosztalgiahullám következtében a festett tányérok, kancsók, a népművészeti cserepek iránt külföldön továbbra is nagy a kereslet. Az is kiderült, a nagyvonalú beruházások és a rossz marketing miatt jutott a gyár csődbe.

Pusztai leváltotta és elbocsátotta a teljes vezérkart, az új főnököket azokból a fiatalokból verbuválta, akik sorsukkal is kötődnek a százéves majolikához. Huszonéveseket nevezett ki a legfontosabb pozíciókba, és visszavette a száz munkást. Pusztai megtehette volna, hogy örökre bezárja a kapukat, sőt számára ez a lehetőség mutatkozott a legkényelmesebb megoldásnak, mert így nincs kockázat.

Egy felszámoló teljes vagyonával felel a rábízott cégért, és ha rosszat lép, jelzálog kerül házára, telkére. Ő azonban másként döntött. Eleinte sehonnan nem kapott segítséget, de nem adta fel. Sajnálta a gyárat megszüntetni, jól ismerte a majolika értékét, s hangoztatta: a cég a nemzeti örökség része.

A múlt század elejétől nemcsak az alföldi festészet legnagyobb alakjai dolgoztak a gyárnak, hanem a híres fazekas nemzedékek is, amelyek tájjelegű motívumaikkal világhírűvé tették az égetett tányérokat, bögréket, díszes kulacsokat. A gyár ma is a vásárhelyi képzőművészek gyakorlóterepe, így ha a cég megszűnt volna, a veszteséget nemcsak forintban fejeznék ki.

Pusztai Dénes először a multik között keresett befektetőket, de nem talált. Ezután a hazai tőkések között kezdte a toborzást és egy csoport hajlandó volt áldozatot hozni a hungaricumnak tartott ágazat megmentése érdekében. A májusi indítás óta sikerült olyan eredményt elérni, hogy a dolgozók tavalyi elmaradott bérének nagy részét folyósítani tudták.

Negyedév alatt új piacokat találtak, Kínába és Svájcba jelentős mennyiségben exportálják a kerámiát. Budapesten a Váci utcában mintaboltot nyitottak, amely már az új marketingstratégia jelentős része, ugyanis a nagy importáló cégek központjai a fővárosban találhatók. Elsősorban a külföldi értékesítést szeretnék növelni, ebben látják a felemelkedés zálogát, mert itthon az égetett tányérok, poharak vásárlása visszaesett. A majolikások azt sem tartják lehetetlennek, hogy egy éven belül visszahódítsák a német és osztrák piacot, amely a múltban a fő felvevőhely volt.