A magyarázatok ellenére a 31/ATLAS sok szempontból még mindig rejtély
A 3I/ATLAS most újabb és igen ritka ritka lehetőséget kínál a csillagászok számára ahhoz, hogy a Naprendszeren kívülről származó és egy távoli csillag körül kialakult égitest anyagának kémiáját tanulmányozzák – írja a Space.com csillagászati hírportál.

A 31/ATLAS, más néven a C/2025/N1 ATLAS a csillagászok többségi álláspontja szerint az intersztelláris térből érkezett üstökös, amit 2025. július elsején a chilei Rio Hurtadóban található Asteroid-Terrestrial-Impact Last Alert System állomás fedezett fel, amikor 4,5 csillagászati egységre (CSE), vagyis megközelítőleg 670 millió kilométer távolságra volt tőlünk.
A két namíbiai amatőr csillagász készítette asztrofotó az első olyan felvétel, ami zöldes árnyalatban fénylőnek mutatja a 3I/ATLAS-t.
A csillagászok úgy vélik, hogy az objektum frissen felfedezett zöld fénye az égitest egyedi kémiai összetételére utal.
A holdfogyatkozás okozta sötétségben rögzített zöld színre az egyik magyarázat az, hogy az objektum jelentősebb mennyiségben tartalmazhat kétatomos szénatomot (C2). Erről a molekuláról – ami két egymáshoz kapcsolódó szénatomból áll –, köztudott, hogy zöldes fényben fluoreszkál, amikor napfény éri.

Ám a helyzet mégsem olyan egyszerű, mint amilyennek e magyarázat alapján tűnhet. Még augusztusban ugyanis az arizonai Kitt Peak Obszervatórium csillagászai felfedezték, hogy a 3I/ATLAS valójában rendkívül szegény a szénláncú molekulákban, beleértve ebbe a kétatomos szenet is. Ezért jogos a kérdés: ha egy hónappal korábban hiányzott a kétatomos szén az objektum anyagából, akkor most mitől lett mégis hirtelen zöld? Az egyik lehetséges magyarázat, hogy amikor az üstökös egyre közelebb kerül a Naphoz, a központi csillagunk növekvő hősugárzásának hatására friss jégrétegek olvadnak meg a felszínén, és ez a folyamat felszabadítja a mélyebb rétegekbe beágyazódott kétatomos szénmolekulákat.























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!