Szkíták és szarmaták

A mandzsuk 1644-ben elfoglalták Kínát, s attól fogva a kínai kultúra hatása alá kerültek. A mandzsu császárok is megtartották a hagyományos állami konfuciánus kultuszt: az ég, a föld, a császári ősök és meghatározott istenségek rituális imádatát. A szibériai sámánkultusz sajátságos változata mégis túlsúlyban volt.
Az Igaz feljegyzések a mandzsukról 1635-ben íródott eredetmonda szerint három égi leány fürdött a tóban, s a kisebbik, a vízből kijőve, a ruháján egy piros gyümölcsöt talált, amelyet az égből jött szarka tett oda. Megeszi a gyümölcsöt, és teherbe esik tőle. Elnehezülvén, fel sem tud emelkedni az égbe. Fiút szül, aki azonnal beszélni kezd. Küldetése, hogy teremtsen békét az országban az egek ura megbízására. Őt tekintik a Csing-dinasztia ősapjának.
Észak- és Északkelet-Szibéria népei között az eszkimók hiedelemvilágában a természetet szellemek népesítik be, legelterjedtebb fajtájuk az inua: tárgyak, állatok, természeti jelenségek gazdája vagy őrzője. Van inuája a szikláknak, tavaknak, hegyfokoknak s a többi domborzati elemnek, széliránynak, álomnak s az emberek és állatok egyéb állapotainak. Az inua felöltheti kis, torz arcú ember alakját, vagy annak a tárgynak, állatnak apró mását, amelynek szellemeként szerepel. A tarnek különbözik az inuától: ő az emberek és állatok lelke.
Az eszkimók hitvilágának legjelentősebb alakja Szedna, a fókák és más tengeri állatok úrasszonya. Ez az istennő más-más néven ismeretes eszkimóföld különböző részein. Szedna a tenger fenekén él, s az állatok fölött uralkodik, időről időre átad belőlük az embereknek. Ha az emberek vétkeznek, bűnük piszokként tapad Szedna hajába, aki ilyenkor megharagszik, a fókákat és rozmárokat távol tartja a parttól, s az eszkimó telepeken éhínség tör ki.
Az alaszkai eszkimók szerint a Holló borsóhüvelyből teremtette a férfit, s agyagból formázta meg az állatokat, majd lelket bocsátott beléjük. Először a hegyi kecskéket alkotta meg, majd a szarvasokat s csak azután az asszonyt, az első ember feleségét.
A szkíta mitológia annak az iráni nyelvű népnek a hitvilága, amely az i. e. I. évezredben a Fekete-tenger melléki sztyeppet lakta. Hérodotosz Történelem című művének egyik fejezete tartalmaz adatokat a szkíta panteon szerkezetéről. A hierarchia csúcsán Tabiti állt, a tűz istennője. Tabitit a szkíták királyasszonyának is nevezték. Targitaosz volt az első ember, s az ő három fia lett a szkíta nemzet különböző részeinek ősapja.
Az időszámításunk kezdete körüli időkben a szarmaták elfoglalták az egész Fekete-tenger környéki sztyeppet. A szkítákhoz hasonlóan a tüzet tisztelték mindenek felett. Az alánok, az egyik legerősebb és a történelem színpadán a legtovább fennmaradt szarmata törzs Marsot földbe szúrt kard képében tisztelte.
Az uráli nyelvcsalkád szamojéd csoportjához tartozó népek közül a nyenyecek képzelete szerint a hideget egy óriási északi bika küldi, amely az ég északi pereménél levő jégtengerben él. Télen lehelete lángok formájában csap ki, ez az északi fény, nyáron pedig esőfelhők alakjában. Ha levedli elnyűtt irháját, havazik, ha fújtat, hideg szél támad, ha egy helyben áll, lehűl az idő, és ha elindul, felmelegszik. A hóvihart a nyenyecek hosszú, ősz hajú, gondozatlan, gonosz öregasszonyként személyesítették meg, aki ha megrázza haját, a rajta levő korpa hóvá alakul. Olykor-olykor feltűnik emberek, főleg fiatal férfiak előtt, de azok a látásától megdermednek s elpusztulnak.
Az erdei nyenyecek szerint a viharszellemek viharmadarak a tengerben élnek, s onnan hordanak vizet az égbe, magukat felhők elé fogván. E madarak hangja a mennydörgés.
A nyenyec mítosz szerint az özönvíz csupán az első az emberiséget érő három csapás közül. Szörnyű éhség és aszály követte, s csak egy ifjú és egy leány maradt életben.
Tőlük új emberiség származott.
Térben és időben egymástól függetlenül beszéli el tehát az ember az özönvíz pusztítását s az élet újraindulását.
A folytonos harcban mindig az élet győzedelmeskedik.