A Tech Data az elektronikus kereskedelem elterjedését segíti elő Európa-szerte. Törekvése nem marad eredmény nélkül, hiszen a 2000—2001-es pénzügyi évben 20,4 milliárd dolláros éves forgalmának huszonöt százaléka származott online megrendelésekből, ami majdnem kétszer annyi, mint az előző pénzügyi évben.
A célok között szerepel, hogy ezt az arányt a vállalat 2002 januárjáig negyven százalékra növelje. A vásárlások megoszlását tekintve már jelenleg is a megrendelések közel negyven százaléka online úton érkezik.
A Tech Data huszonkét európai leányvállalata közül már szinte mindegyik bevezette és népszerűsíti helyi piacán az online kereskedelmet. Egyesek már közel járnak a célhoz, hiszen van olyan ország, ahol az éves forgalom negyvenöt, négy másikban pedig harmincöt százaléka származik online megrendelésekből. Magyarországon az átütő siker még várat magára, de már nem sokáig — hangsúlyozta Diószeghy Zoltán, a Tech Data Magyarország ügyvezető igazgatója.
Az „InTouch” nem más, mint egy fantázianév, amely egy web alapú böngészőn keresztül elérhető online információs és kereskedelmi rendszert jelöl. E rendszeren keresztül valósul meg a Business to Business (röviden B2B) kapcsolat korszerű formája, az online kereskedelem.
Az e-commerce alatt a partnerek közötti elektronikus úton történő eladásokat és vásárlásokat értjük, vagyis azt a folyamatot, amikor a termék kiválasztása, megrendelése, a termék- és árinformáció beszerzése egyaránt elektronikus formában történik.
Idén decembertől a magyar viszonteladók számára is fennáll a lehetőség, hogy a számos neves márkát felvonultató termékskálából egyetlen kattintással vásároljanak. Eddig körülbelül háromszáz regisztrált viszonteladó döntött amellett, hogy könnyedén, gyorsan, költségkímélő módon és nem utolsósorban „stílusosan” a továbbértékesítendő informatikai termékeket a számítógép előtt ülve szerzi be.
A Tech Data számítástechnikai nagykereskedelmi cég Magyarországon is a világhálón keresztül is értékesíti termékeit, és komplex információs és rendelési rendszerrel áll ügyfelei rendelkezésére. Az elektronikus kereskedelem gördülékenysége érdekében a Tech Data az elmúlt időszakban megnövelte honlapjának kapacitását, gyorsabb elérési sebességet, könnyebb keresési lehetőségeket, vásárlási adminisztrációt hozott létre, és a keresett áru raktárba érkezéséről is értesíti ügyfeleit.
A cég azon felhasználók számára is tartogat érdekességeket, akik nem kifejezetten vásárlási szándékkal keresik fel a weboldalt. A nagy mennyiségű naprakész információ, a termékleírások és aktuális árak megkönnyítik a kiskereskedők dolgát, így érdemes ellátogatniuk a honlapra még akkor is, ha valamilyen okból magát a vásárlást nem online úton végzik.
A honlapon található információk között (árlisták, termékleírások) bármely regisztrált viszonteladó szabadon böngészhet, s a vásárláshoz sem kell egyebet tennie, mint az első alkalommal visszaküldeni egy aláírt szerződést, amely a honlapról könnyedén letölthető. Csupán ennyi fáradság szükséges ahhoz, hogy a jövőben egyszerűen és gyorsan, a nap bármely szakában feltölthesse árukészletét.
A kattintással megrendelt árut a Tech Data akár néhány órán belül a helyszínre szállítja, így nem csak az időrabló vásárlás fáradalmaitól, hanem a beszerzés költségeitől is mentesül az, aki ezt a vásárlási módot választja.
A jelek szerint hosszú távon Magyarországon is egyre több viszonteladót hódít meg az új kereskedelmi módszer, hiszen az online vásárlásokkal szemben általánosan felhozott ellenérvek (személytelenség, az áru fizikai érintésének hiánya stb.) jelentősége az egyértelmű technikai paraméterekkel rendelkező műszaki cikkek esetében elenyésző. További biztató tényező, hogy a hozzánk igen hasonló feltételekkel rendelkező cseh piacon az ecommerce igen nagy népszerűségnek örvend. Az idő- és költségkímélő megoldások és a korlátlan mennyiségű naprakész információ elegendő érvek ahhoz, hogy a kereskedelemben hosszú távon ez a beszerzési mód legyen az irányadó Magyarországon is.
Az 1974-ben alapított Tech Data Corporation az informatikai termékek vezető nemzetközi nagykereskedelmi vállalata. Küldetése, hogy a számítástechnikai viszonteladók számára jó minőségű termékek gyors és kényelmes disztribúcióját biztosítsa. Ennek hátterét az értéknövelt szolgáltatások teljes köre és az ügyfelek magas szintű támogatása iránti elkötelezettség jelenti.
A Fortune 500-as listán is jegyzett vállalat és leányvállalatai több mint százezer viszonteladót szolgálnak ki az Egyesült Államokban, Kanadában, a karibi térségben, Latin-Amerikában, Európában és a Közel-Keleten.
A Tech Data kiterjedt szolgáltatáskínálatában megtalálhatók az eladás előtti és utáni képzések, a technikai támogatás, a pénzügyi lehetőségek, a konfigurációs és összeszerelési szolgáltatások, valamint a díjnyertes elektronikus kereskedelmi megoldások egész sora. A vállalat legutóbbi, 2001. január 31-gyel záruló pénzügyi éve során 20,4 milliárd dolláros éves forgalmat bonyolított.
A Tech Data Magyarország Kft. a nemzetközi Tech Data Corporation tagjaként Magyarország egyik vezető számítástechnikai nagykereskedő cége. Éves forgalma 1999-ben közel tizenegy-, a 2000-es gazdasági évben pedig mintegy tizennégymilliárd forint volt.
Termékpalettáján a legismertebb számítógép-, periféria-, hálózatielem- és szoftvergyártók termékei találhatók meg. Szolgáltatási köre a szakmai támogatás mellett számítástechnikai viszonteladók számára teljes körű logisztikai, információs és gazdasági háttér biztosítását is magában foglalja. A Tech Data Magyarország Kft. 2000 decemberében elsőként vezette be a hazai disztribúciós piacon internet alapú, elektronikus kereskedelmi rendszerét InTouch néven.
Household Utility Prices in Hungary Remain Lowest in EU, Exorbitant Convenience Fees Abolished – Weekly Roundup
