Kincsek a mocsárból

Magyar Kálmán negyven éve tudatosan ássa be magát a múltba: a honfoglalás korának, az Árpád-kori és a kora középkori magyar régészeti emlékek egyik legeredményesebb kutatója. Kiemelkedő munkái közé tartozik Segesd város romjai, a nagyecsed–sárvári monostor és a bodrogbűi nemzetségi központ feltárása. Jelenleg a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum régészeti főtanácsadója és a Magyar Nemzeti Történeti Társaság elnöke.

– Úgy tudom, gyermekkorától arra készült, hogy régész lesz.
– Olyan helyen születtem, Érden, ahol szinte mindennap találkozhatott az ember régészeti emlékekkel. A településen ó- és újfalut különböztettek meg. Ófalu tele volt műemlékekkel. Nemcsak a minaretet említeném meg – ilyenből három van Magyarországon –, hanem azt is, hogy mellettünk húzódott a római út, lehetett látni az ősi köveket. Aztán a József Attila Gimnázium akkori, hatvanas évek elejei humán gondolkodása, a magyar történelem szeretete is sokat segített a pályaválasztásban. A bölcsészkaron László Gyula volt a tanárom, végül is ő irányította a figyelmemet a magyar középkor felé.
– Mit tart a legfontosabb régészeti sikerének?
– Érettségim, 1962 óta részt vettem a nagyobb középkori ásatásokban. Segédkeztem például Budavár feltárásánál, dolgoztam egyetemistaként Egerben kiváló régészek mellett. Ez volt az alapiskola. Igazából a Báthoriak őseinek, a király közvetlen környezetének, a Gutkeledek nemzetségi központjának feltárására vagyok büszke, amelyet a nagyecsedi Sárvárdombon találtam meg 1975-ben. Ez azért volt fontos, mert a román kori magyar kőfaragványok legkorábbi emlékei kerültek elő szinte a semmiből. A XI. században szakrális központ volt itt, Szent Péter tiszteletére emelt kőtemplommal, téglabazilikával, monostorral. Addig mindenki azt hitte, hogy az Alföldön nem lehettek rangos értékek. Ez viszont azt bizonyította, hogy a székesfehérváriakhoz, a tihanyiakhoz vagy az esztergomiakhoz hasonló, csodálatos építmények álltak az Alföldön is. Ásatásaimat Somogyban folytattam, kerestem a korai nemzetségi, ispánsági központokat. Segesden – amely most falu – megtaláltam a királynéi várost. Rogerius püspök is említi, hogy a mohi ütközet után Kálmán herceg Segesdre ment először, sőt IV. Bélának hosszú időn keresztül ott volt az udvartartása. Az északról délre vezető legfontosabb utaknak Segesd az állomása, amely egyébként a Dél-Dunántúl központja volt.
– Tudományos szempontból mit jelentett ez a régészeti feltárás?
– Egyrészt azért fontos, mert erről a korszakról azelőtt keveset tudtunk, másrészt megcáfolta azt a szomszédaink által terjesztett rágalmat, miszerint a barbár magyarok idejöttek, és még a XII. században is – például Székesfehérváron – csak faépítményeik voltak. A leletek bizonyítják, hogy a Kárpát-medencében már a XI. században egységes, magas kultúrájú magyarság élt, amely érlelője volt a további fejlődésnek. Magyarul beszélő néprészek már 896 előtt is éltek ebben a térségben, ezt László Gyula kettőshonfoglalás-elmélete is alátámasztja. Bizonyítja korai ittlétünket a bodrogbűi vasolvasztó műhelyből az 1999-ben végzett ásatásunkkor előkerült rovásírásos agyagfúvóka-töredék is. Mai tudásunk szerint ez az első nyelvemlékünk. Vékony Gábor egyetemi docens megfejtette a székelymagyar rovásírással feljegyzett szót, amelynek jelentése: „funák”, „fújtatnék”. Mágikus tárgyfelirat ez. A nemzetségi központ feltárása, az ott talált régészeti leletek is bizonyítják, hogy a magyar nyelvű kereszténység gyökerei jóval korábbra nyúlnak vissza, mint 1000 vagy 972. Egyáltalán: székelyek élhettek itt a IX. században, Somogyvártól harminc kilométerre, amely Koppány vezér nemzetségi központja volt! Többhullámú honfoglalás zajlott le tehát, és legutóbbi könyvemben, a Szent István államszervezésének régészeti emlékei-ben utalok azokra a kereszténységgel kapcsolatos terminológiákra, amelyek arra mutatnak: a Kárpát-medencében magyarul beszélő, írni tudó embereknek a nyomait fel lehet lelni Árpád bejövetele előtt.
– Évtizedeken keresztül a régészetnek élt, aztán eljött a rendszerváltozás ideje, és a tudós ember elkezdett politizálni, méghozzá kereszténydemokrata színekben. Mi történt?
– A belső mellett külső késztetés is ért. Foglalkoztam a Szent Koronával is, és megkerestek, hogy alapítsam meg a Szent Korona Társaságot. 1990 januárjában megalapítottam. Ennek bizonyos körök politikai színezetet tulajdonítottak, sokan csatlakoztak hozzánk. Somogy megyében létrehoztuk a Kereszténydemokrata Néppárt megyei szervezetét, amelynek első elnöke lettem. 1991-ben aztán mégis úgy döntöttem, hogy abbahagyom az aktív politizálást, visszatérek a szakmámhoz.
– Miért?
– Úgy éreztem, hogy nekem túl lassú ez az átalakulás, és olyan ügyek is kiderültek a privatizáció során, amelyek nem tetszettek, sok mindennel nem értettem egyet. Hogy mégse kerüljek távol a politikától, többedmagammal, külföldi és magyar professzorokkal megalakítottuk a Magyar Nemzeti Történeti Társaságot, amelynek elnöke lettem. A társaságnak az volt a célja, hogy tisztázza és korrigálja az iskolai oktatásban meggyökeresedett történelmi tévedéseket. Elsőként tartottunk Szent László-ünnepséget Somogyváron, ami azóta országossá terebélyesedett.
– A Magyar Nemzeti Történeti Társaság tíz éve olyan könyveket, tanulmányokat jelentet meg, amelyek elősegítik a történelmi tisztánlátást, erősítik a nemzeti indetitástudatot. Ilyen például a Trianon forrásai dokumentumkötet, avagy Az őshazától Árpád honalapításáig című könyv.
– Nemzeti történelmünkről számtalan kötet jelent meg neves magyar és külföldi történészek tollából. Itt van például a magyarságot ért atrocitások gyűjteményes kötete, a Magyar holokauszt, amely dokumentum a magyarok megsemmisítésének kísérletéről. Sorozatunk második kötete a kommunizmus áldozatairól szól, 1917-től 1967-ig. Olyan, tudományos igénnyel megszerkesztett forrásgyűjtemény ez, amely írásban még sehol sem jelent meg. Hasonlíthatom ezeket a forrásokat a régészet tárgyi emlékeihez: azokat a föld alól ássuk ki, ezeket a dokumentumokat viszont évtizedeken át elzárt helyekről hoztuk elő, kutattuk fel, vagy a fejekben meglévő emlékanyagot vetettük papírra. Hihetetlen gyorsan kell dolgoznunk. Fel kell tárnunk a kulákság valódi történetét, mivel egyre kevesebb az élő tanú, meg kell szólaltatnunk mielőbb azokat, akiket még életben találunk. Sajnos a Kádár-korszakban nem mertek erről beszélni az emberek. Felejtsük el a múltat! – ezt énekelték. Most bátorítanunk kell őket, hogy beszéljenek életük valódi történéseiről. A legsürgetőbb dolgunk az, hogy feldolgozzuk ezeket az élményanyagokat. Ezt most nem mint régész mondom, hanem mint a társaság elnöke. Már az ötödik kötetre is megvan az anyagunk. Kárpátaljáról nemrég kaptam egy kötetre való dokumentumot, amely arról szól, hogy 1944–45-ben milyen szörnyűségek érték a kárpátaljai magyarságot.
– Teljes életet él?
– Ha azt a lelkesedést nézem, amellyel negyven évvel ezelőtt kezdtem a szakmát, akkor igen. Ha a megjelenésért nem is, de az anyagi elismertségért, a támogatásért azonban legalább annyit kell küzdenünk, mint az előző évtizedekben. De hát egy megszállott régész akkor is dolgozik, ha nem látja rögtön a munkája eredményét.