Koncesszió után

Vargha Márton
2001. 09. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már most sejteni lehet, hogy a koncesszió lejártával, 2001. december 23-ával már lesz a Panelnek telefon-előfizetője. Mégpedig a Mol Rt. Egyenes következménye ez annak, hogy szeptember közepén a Pantel megvásárolta a Mol országos távközlési és távérzékelési hálózatát. E hálózatot eddig egy Moltelecom nevű részleg felügyelte, tartotta karban és fejlesztette. A siófoki székhelyű, közel kétszáz főt foglalkoztató társaság a jövőben a Pantel Technocom leányvállalataként működik. A megállapodás szerint a Pantel hat éven át a Mol kizárólagos beszállítója a legtöbb távközlési szolgáltatásban.
A magyar távközlési piacon mind ez ideig ez a legnagyobb volumenű kihelyezési szerződés. E kihelyezés a saját fő üzleti tevékenységeire összpontosítani kívánó Mol stratégiai lépése, amit azonban nem a közeljövőben követ a nagyszámítógépes rendszer, illetve a terminálhálózat leválasztása. Előbb-utóbb arra is sor kerül, de még csak az előkészítés kezdetén tartanak.
Tekintve, hogy az utóbbi években — nem utolsósorban a rendszerváltozás óta elharapózott, komoly környezeti károkat is okozó vezetékcsapolás bűncselekmények visszaszorítása érdekében — a Mol korszerű távérzékelés hálózatot épített ki, a Pantel számára a Technocom egy új üzletág kiépítésének a lehetőségét hozza. A meglévő rendszerrel távérzékelési szolgáltatást tudnak nyújtani más vezetékes elosztási rendszereknek, köztük gáz- és távhőszolgáltatóknak is. Sőt a távérzékelés a korszerű közúti irányításban, felügyeletben is szerephez juthat. Tehát akik a Moltól a Pantelhez kerülnek, sokoldalú új kihívásokkal szembesülhetnek, bővülnek a karrierlehetőségeik.
Horváth Pál, a Pantel vezérigazgatója bejelentette, hogy már tervezik a meglévő Mol-infrastruktúra részleges korszerűsítését és egyesítését a saját hálózatukkal. Wouter Janssen, a Pantel pénzügyi igazgatója szerint ezt a szerződést a cég közelmúltban végrehajtott más akcióival együtt érdemes értékelni. A három és fél gigahertzes rádiós adatátvitelre kapott engedély, optikai szálak vásárlása Szlovákiában, valamint az, hogy a Pantel Magyarországon kívül, Ausztriában, Szlovákiában, Szlovéniában és Romániában is jelen van, mutatja, hogy itt egy regionális telefontársaság formálódik. A pénzügyi igazgató azt várja, hogy a fejlesztések és különösen a távérzékelési üzletág felállítása a Pantel látványos növekedését eredményezik majd a tervezett idei tízmilliárd forintos bevételhez képest.
Mint azt az aláírás alkalmából Horváth Pál elmondta, a Molnak korszerű digitális telefonalközpontjai üzemelnek, amelyek a belső adatátviteli hálózaton keresztül összekapcsolhatók. Ezeket a hagyományos rendszereket egyelőre nem volna gazdaságos IP-telefóniai berendezésre cserélni, de erre nincs is szükség ahhoz, hogy a közeljövőben komoly költségcsökkentést hajtsanak végre. A Pantel és a Matáv között létrejött összekapcsolási szerződés végrehajtása folyamatban van, már tesztelik az együttműködést a Pantelnél beállított Ericsson AXE telefonközpont és a Matáv telefonközpontjai között. A koncesszió lejártára mind a technikai, mind a jogi lehetőségei megteremtődnek tehát annak, hogy a Mol minden, most meglévő matávos, vivendis és egyéb koncessziós telefon-előfizetését lemondja, és fővonalaival a Pantelhez kapcsolódjon. Vagyis a Pantel hagyományos telefon-előfizetőjévé váljon.
További kölcsönös előnyt jelenthet a közeljövőben a Pantel és a Mol számára a CRM számítógépes adatbázisra épülő telefonos ügyfélszolgálat, valamint az elektronikus beszerzési rendszer felállítása.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.