A mi fővárosunk

Több száz szobrot állítottak az idén Magyarországon a millennium tiszteletére. A fővárosban is csaknem valamennyi kerület kivette a részét az ünneplésből. Összesen negyvenöt budapesti közterületi alkotást, emlékművet és emléktáblát adtak át városszerte a Magyar Millennium Kormánybiztosi Hivatala támogatásával. Volt, ahol pazar pompával köszöntötték a magyarság ünnepét, de olyan városrész is akadt, ahol például MSZP-s zászlókkal, harcedzett politikusokkal és Lagzi Lajcsival „tisztelegtek” államalapításunk ezeréves évfordulója előtt.
A hivatalos millenniumi év augusztus 20-án lezárult, azonban még mindig szép számmal készülnek az emlékhelyek.
A hegyvidéki Királyhágó téren a napokban felavatott emlékmű, a Cantata Profana kőben és bronzban állít emlékművet Bartók Béla zenéjének. Ahogyan Nemeskürty István tanár úr jellemzi: „a lombkoronából a szarvassá vált fiúk kibontakozása európai árvaságunk szimbóluma. Ezek a szarvasok csalogattak idáig bennünket, s végül mi magunk is a tiszta forrásra kiszolgáltatott szarvasokká váltunk”.
A gyönyörű kompozíció szívmelengető ebben a terrorizmussal elárasztott időkben. Ugyanakkor van Budapesten egy másik tér is, ahol nem avattak semmit sem. A pesti oldal újlipótvárosi ékkövében, a Szent István parkban vannak ugyan szobrok, a nézelődő itt találhatja például a zsákhordó szobrát, a kommunista ellenállás úgynevezett SZIR-csoportjának emlékművét; Lukács György baloldali filozófus szobrát és a Wallenberg-emlékművet is. Utóbbiból több van Budapesten, de Szent Istvánnak nem lehet még csak egy emléktáblája sem a róla elnevezett, egykor a francia királyi parkok stílusában épített parkban. Sem a fővárosi önkormányzat, sem a XIII. kerület baloldali vezetői nem törődtek azzal, hogy a millennium évében az itt élőknek nagy igényük van egy, az államalapítót megörökítő emlékműre kedvelt ligetükben. Egy budapesti civil szervezet pedig még kezdeményezte is a szoborállítást, azonban nemes tervüket a helyi hatalmasságok elvetették. Az illetékes szaktárcának sajnos nem volt néhány tízmillió forintja, hogy támogassa az ötletet. Kíváncsi lennék, vajon a szobrot nem avatókat ugyanolyan tisztelet fogja-e övezni közel hetven év múlva, mint az 1931–35-ben a Lipótvárosi parkot építtető Fővárosi Közmunkák Tanácsát, s annak elnökét, Rakovszky Iván nyugalmazott belügyminisztert?