Lassuló növekedést, romló külső és belső egyensúlyt jósol a GKI Rt. és a K&H Bank együttműködésével készült prognózis. Az előrejelzés az infláció csökkenési ütemének mérséklődésével is számol.
A GKI szerint az ipari termelés dinamikája idén a tavalyinak körülbelül egyharmada lesz. A kivitel emelkedése erőteljesen lefékeződött: az év első nyolc hónapjában az exportértékesítés ugyan 12,8 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, de nyáron már csak 7 százalékkal, miközben a belföldi értékesítés 1 százalékkal emelkedett. Az ipari létszám 0,6 százalékkal, az egy főre jutó termelés 5,6 százalékkal nőtt. Az elemzés rámutat, hogy mindkét mutató messze elmarad a korábbi évekétől.
Az elemzés megállapítja: az építőipari termelés az állami-önkormányzati megrendelések és a lakásépítés – államilag támogatott – dinamikus növekedése eredményeként a tavalyinál jóval gyorsabban emelkedik. A mezőgazdasági termelés idén a kedvező időjárással is összefüggésben kb. 3 százalékkal nő, ezen belül a növénytermesztés erőteljesebben, az állattenyésztés szerényebb ütemben bővül. Kedvező, hogy az év első nyolc hónapjában a kivitel két százalékponttal gyorsabban nőtt, mint a behozatal, és a nyolchavi hiány a tavalyi év azonos időszakához képest nem emelkedett. A romló külpiaci értékesítési lehetőségek és a növekvő belföldi kereslet nyomán azonban a külkereskedelmi deficit az őszi–téli hónapokban gyorsuló ütemben emelkedik majd – figyelmeztet a GKI. A forint május óta bekövetkezett erősödése és a bérek gyors emelkedése rontja az export jövedelmezőségét, fokozza az import iránti keresletet. Az év hátralevő részében inkább a forint enyhe gyengülését tartják valószínűnek, ami talán enyhíteni fogja a kereskedelmi mérlegre nehezedő nyomást. A folyó fizetési mérleg eddig rendkívül kedvezően alakult: nyolchavi hiánya a tavalyi 682 millió euróval szemben idén 351 millió euró volt. Ez főleg az idegenforgalom kiemelkedően jó eredményének tudható be. A külkereskedelmi hiány növekedésének, az idegenforgalom megtorpanásának, s különösen a növekvő profitkivitelnek a hatására azonban a fizetési mérleg az év hátralevő részében romlani fog, s az elemzés szerint hiánya valószínűleg meghaladja a tavalyit.
Az infláció az első félévi gyorsulás után a második fél évben mérséklődésnek indult. Ez az év hátralevő részében folytatódik, de a fogyasztói árak évi átlagos emelkedése így is alig lesz kisebb a tavalyinál. A bérkiáramlás gyors: a bruttó átlagkereset kb. 16 százalékkal, a reálkereset – a gyermekek utáni adókedvezményt is figyelembe véve – 6 százalékkal nő. A lakosság fogyasztása mintegy öt százalékkal emelkedik – áll az elemzésben.
Botrány Strasbourgban: nem engedélyezték a megemlékezést Charlie Kirk meggyilkolása után
