Mészáros

Amikor a szerb hadsereg és a hozzájuk csapódott szedett-vedett martalócok lőni kezdték (még 1991-ben) a kelet-szlavóniai magyar falut, Kórógyot (748 lakosa volt akkor), a magyar média magyar munkatársai derűsen heherésztek. Amikor egy szerb faluból egész éjszaka tűz alatt tartották a szintén kelet-szlavóniai Szentlászlót, és a helybéliek kétségbeesetten kértek segítséget, a magyar média magyar alkalmazottai felháborodva lökték le magukról a problémát. Amikor a kórógyi magyar emberek a szerbek bevonulásától való félelmükben elhagyták a falut, a magyar média magyar újságírói elmagyarázták nekik, hogy nem kell nagy feneket keríteni a dolognak.

Amikor egyetlen magyar újságíró hiteles tájékoztatást próbált adni a történtekről, a magyar média magyar főszerkesztői elítélték és lehurrogták. Amikor féléves ostrom után elesett Szentlászló, a magyar média magyar kabaréjának magyar humoristái kitűnő poénokat sikerítettek a történetből. Amikor Szentlászló lakosait részben legyilkolták, részben elüldözték, a magyar média magyar kommentátorai óva intettek a felesleges pánikkeltéstől. Amikor Kopácson magyarellenes pogromot tartottak, és amikor emiatt a drávaszögi falvakból tömegesen menekültek el a magyar lakosok, a magyar média magyar elemzői hitetlenkedésüknek adtak hangot. Amikor Kórógyot a szerbek benépesítették és átnevezték, a magyar média magyar szerkesztői úgy vélték, az eseménynek nincs hírértéke. Amikor Drávaszögben a szerb katonaság a még ottmaradt magyarság nagy részét kényszermunkára hurcolta, a magyar média magyar publicistái elégedettségüknek adtak hangot. Amikor a délvidéki magyar fiatalokat kényszersorozták Milosevics hadseregébe, és elküldték őket Koszovóba, a magyar média magyar riporterei a magyar lakosság bízvást túlzottnak nevezhető érzékenységéről számoltak be. Amikor kiderült, hogy a balkáni háború miatt mintegy százezer délvidéki magyar veszítette el otthonát, a magyar média magyar véleményformálói kissé sokallták a Magyarországra érkező magyar menekültek létszámát. Amikor egykori magyar területek máig magyar lakosságát bombázták, a magyar média magyar kiválóságai inkább örültek, mint szomorkodtak, de amikor szomorkodtak, akkor az albánok miatt tették.
Mindezt csak akkor érdemes külön rögzíteni, ha elolvassuk mellé Mészáros Tamás papírra tett gondolatait a 168 Óra múlt heti számából. Az írás a Támadás címet kapta. Az is. Kórógy és Szentlászló ellen.
„És végtére minden háborús helyzetet távoli eseményként szemléltünk. Még a délszláv válságról is tudni véltük, hogy elkerül bennünket, hiszen nem éreztük közvetlenül érintve magunkat azokban a konfliktusokban. 2001. szeptember 11-e óta minden megváltozott. Azokon az utasszállító gépeken, amelyek becsapódtak a World Trade Center tornyaiba, már ott ültünk mi is. És a romok alatt mi is odavesztünk. Mert New York, ha messze van is, a mi világunk része. (…) Az ellene elkövetett merénylet egyszeriben átélhetővé tette, átélette velünk a közvetlen megtámadottság érzését. (…) Bosznia és Koszovó már közelebb volt, Belgrád még inkább, de azért lokalizálhatónak látszott a krízis (…) A Balkán igen nehéz terep, de ami ott történt, legalább azt bizonyította: ami behatárolható, az többnyire el is szigetelhető.”
Így érez a magyar média egyik magyar publicistája. A délszláv háború neki távoli esemény, elkerüli őt, közvetlenül nem érinti, krízis, nehéz terep, elszigetelhető. Ő a New York-i gépen ül. Ó, igen. Csak rajta.