Nem sérül a szuverenitás

Ha kollektív biztonsági intézkedések meghozataláról rendelkezik az ENSZ Biztonsági Tanácsa, akkor fogalmilag kizárt a tagállami szuverenitás sérelme – nyilatkozta Törő Csaba, a firenzei Európai Egyetemi Intézet jogász-kutatója, aki e kérdéskörrel foglalkozik.

Az ENSZ alapokmányában megfogalmazott védett alapelvek, az államok szuverén egyenlősége, vagyis a beavatkozás és a fegyveres erő alkalmazásának tilalma sem akadályozhatja meg a Biztonsági Tanácsot abban, hogy a nemzetközi béke és biztonság fenntartása céljából a ráruházott jogkörben foganatosított intézkedéseket végrehajtsa – hangsúlyozta Törő Csaba. Hozzátette: az alapokmány értelmében ha egy állam a nemzetközi békét veszélyezteti, akkor a BT rendelkezhet a szükségesnek ítélt válaszlépésekről, s ezeket nem lehet megakadályozni a tagállamok szuverén jogaira hivatkozva. Ha kollektív biztonsági intézkedések meghozataláról rendelkezik a BT, akkor fogalmilag kizárt a tagállami szuverenitás sérelme. A másik esetben, vagyis ha egy ország ellen foganatosított fellépés nem más, mint az önvédelem gyakorlása egy ellenséges, támadó állammal szemben, akkor az szintén nem ütközik az államok egyenlő szuverenitásának védelmével. Ha tehát az Egyesült Államok és Nagy-Britannia katonai csapásai Afganisztán ellen a két kivétel közül valamelyik kategóriába beleillenek, akkor nincs szó sem a szuverenitás, sem a fegyveres erő alkalmazását tiltó nemzetközi jogszabályok megsértéséről. Az ENSZ főtitkárának az Afganisztán elleni katonai csapásokról kiadott nyilatkozata szerint a fegyveresen fellépő országok éppen ezen kivételek szerint járnak el, gyakorlatilag alkalmazva a Biztonsági Tanács vonatkozó határozatait – fejtette ki a szakértő.
Lapunknak arra a kérdésére, hogy elegendő-e a NATO felhatalmazása, vagy pedig szükség van a BT engedélyére is, a szakértő leszögezte: természetesen nem elég a NATO-felhatalmazás. Alkalmazhatja viszont saját alapszerződésének 5. cikkelyét, amelyben a tagállamok – bármely más tagállamot ért támadás esetén – kollektív önvédelmi jogukat gyakorolhatják az általuk szükségesnek ítélt intézkedések meghozatalával. Ezt tették a NATO tagállamai október 4-én is, amikor egyéni és kollektív lépések megtételéről döntöttek a terrorizmus elleni szövetségesi fellépés támogatásaként. Ami a BT-t illeti, az határozatában – amelyet már a terrortámadás másnapján elfogadott – a nemzetközi béke és biztonság ellen irányuló fenyegetésnek tekintett bármely nemzetközi terrorista cselekményt.
Ugyanakkor elismerte az egyéni és a kollektív önvédelem alapvető jogát is. Kifejezte készségét arra, hogy minden szükséges lépést megtegyen a szeptemberi terrortámadásokra válaszul. Felszólította az összes államot, hogy működjön együtt a terrorista támadások megelőzésében és elhárításában, valamint kezdjen akciókat a terrorcselekmények elkövetői ellen.
Az előző évtized összes fegyveres beavatkozással járó fellépése közül egyedül az iraki agresszió visszaverésére feljogosító BT-határozat hasonlítható a jelenlegi esethez – véli a kutató. Akkor is a tagállamok kollektív önvédelmi joga jelentette az elsődleges jogalapot.
Arra a felvetésünkre, hogy a válaszcsapások az önvédelem kategóriájába tartoznak-e, Törő leszögezte: az önvédelem gyakorlásának időbeli és térbeli terjedelme nehezen meghatározható akkor, amikor egy nem állami szereplővel és rendkívül szétszórt célpontként megjelenő ellenséggel kell a megtámadottaknak szembenézniük.
Jelen esetben az önvédelem jogszerűségét meghatározó korlátok és feltételek alkalmazhatósága, számonkérhetősége mindenképpen megkérdőjeleződik. Hiszen alapvetően eltérő típusú támadással, biztonsági kihívással kell szembenézni, a hagyományos jellegű támadásokra szabott fogalmakat és kereteket rendkívül nehezen, erőltetett párhuzamokkal lehet a valósággal összhangba hozni. Egy azonban bizonyos – fűzte hozzá a kutató –, bármely fegyveres konfliktusban be kell tartani a kötelező nemzetközi humanitárius normákat, még akkor is, ha az ellenfél azt nem tartja tiszteletben.