Orbán Viktor beszámol az elmúlt három évről

Munkatársunktól
2001. 10. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán Viktor miniszterelnök a kormány hároméves tevékenységét értékeli a Fidesz mai választmányi ülésén. A testület tájékozódik a Fidesznek az MDF-fel, illetve az MKDSZ-szel és a Fidelitasszal kötött választási együttműködési megállapodásáról is. Emellett meghatározzák a jövő évi országgyűlési választás jelöltállításának szempontjait. A Fidesz már korábban jelezte: 2002-ben is indítani kívánja azokat a képviselőket, akik 1998-ban egyéni választókörzetet nyertek. Várhatóan azok is megméretik magukat, akik területi listáról jutottak az Országgyűlésbe, de az egyéni körzetet csak minimális különbséggel vesztették el. Ez alapján elmondható: a jelenlegi képviselőcsoport szinte minden tagja ismételten megméreti magát. Úgy tudjuk, eddig három képviselő – Koczka Csaba, Gubicza Tibor, Oszlár Albert – jelezte, hogy nem indul 2002-ben.
A hét végén ülésezik a Fidesz országos elnöksége is, a testület Telkiben tartja a tanácskozását. A választási felkészülés mellett várhatóan itt is napirendre kerül a kormány munkájának értékelése.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.