Örömmel fogadta a frakció, hogy a MeH az önkormányzatokkal összefogva tízezer számítógépet biztosít a pedagógusoknak otthoni használatra, azonban nem egyértelmű, hogy ki pályázzon 50 százalékos és ki 25 százalékos önrésszel – mondta Révész. Ezért a frakció által tartott pedagógusfórumokon kapott visszajelzések alapján módosító javaslatokat fogalmaztak meg az informatikai kormánybiztosságnak. Ezek közül a legfontosabbnak azt tartják, hogy a jelenlegi pályázatnál a hozzájutás feltételeként megszabott önrészesedés egységesen 25 százalék legyen. A frakció emellett egyetért az ötvenszázalékos önrész esetenkénti alkalmazásával is. Javasolják azt is, hogy túljelentkezés esetén azokat a beadványokat, amelyek anyagiak hiányában ebben a fordulóban nem nyernek, automatikusan számítsák be majd a jövő évi kiírás nyertesei közé.
Ha a MeH Informatikai Kormánybiztossága rövid időn belül kihirdeti, hogy az önrészesedés minden esetben 25 százalék lehet, akkor még arra is van lehetőség, hogy kétszer annyi pedagógus pályázatát küldjék be az önkor-mányzatok. A kormánybiztosságtól származó információink szerint a hivatal a javaslatról kialakított álláspontjáról kedden tájékoztatja a közvéleményt.
Tizenegy percen múlt, hogy a lakástűz a lady életét is eleméssze + fotó
