Kilencszáz forint fölé rukkolt a tegnapi tőzsdei kereskedésben a Matáv árfolyama. A telefonpapír nyolc százalékot meghaladó drágulásával háromszázalékos nyereséghez segítette a BUX-ot. A pesti tőzsde részvényszekciójának 7,9 milliárd forintos forgalmából 5,1 milliárd forinttal részesedett a nap sztárpapírja. A vezető részvények vegyesen zártak: az OTP 1,7 százalékkal drágult. A társaság nyerésre áll a szlovák IRB folyamatban lévő privatizációs tenderén. A Mol akvizíciós terveiről új hír tegnap nem jelent meg, de a társaság papírjai 2,9 százalékkal erősödtek. Árfolyamveszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni a gyógyszergyártók részvényesei. A Richter 0,8 százalékkal, az Egis 0,2 százalékkal lett olcsóbb.
A magyar tőzsde zászlóshajójának számító Matáv kurzusa a múlt évben szinte folyamatos ereszkedést mutatott. Az egy éve még 1440 forintot érő papír szeptember 12-én, a New Yorkot ért terrortámadás másnapján érte el mélypontját, az 571 forintos szintet. Az elemzők gyakran adtak hangot azon véleményüknek, hogy a magyar távközlési társaság nyereségtermelő képessége változatlanul jó, a papír alulértékelt, az árfolyam mégis újabb és újabb negatív rekordokat döntött. A folyamatos süllyedést szakemberek szerint a távközlési szektor átértékelődése okozta. A fejlett tőkepiacokon valamennyi távközlési részvény tetemes veszteséget szenvedett az előző tizenkét hónapban. A Matávot fokozottan sújtotta ez a tendencia, mert fő tulajdonosa, a Deutsche Telekom az ágazati átlagot meghaladó árfolyamveszteséget volt kénytelen elszenvedni. A New York-i tőzsdén is jegyzett Matáv a tengerentúlon már két napja három dollár fölötti árakon forgott, s a magyar papír árfolyamát akkor sem nyomta le az eladók hada, amikor a Dow Jones lejtmenetben haladt.
A fordulathoz feltehetőleg az a tegnap megjelent nyilatkozat is hozzájárult, amelyet a Morgan Stanley távközlési elemzője adott a Bloomberg hírügynökségnek. Anton Inshutin elsősorban azért tartja a régió leginkább figyelemreméltó cégének a magyar társaságot, mert – a Westel révén – jelentős érdekeltsége van a mobilüzletágban. A szakember szerint a következő időszakban a Matávnak csökkenő bevétellel kell számolnia a vezetékes szolgáltatás területén, ezt azonban a mobilüzletág bővülése ellensúlyozhatja. Inshutin nyilatkozatában összevetette a Matáv kilátásait a térség másik nagy telefonszolgáltatójával, a lengyel TPSA-val. Amíg a Matávot a régióbeli kedvenceként jellemezte, addig a lengyel cég papírjait a várhatóan gyenge harmadik negyedéves jelentésének megjelenését követően ajánlja vételre. A lengyel telefonpapírt kifejezetten hosszú távon tartja ígéretesnek, mert megítélése szerint a még állami tulajdonú cég gazdálkodásában jelentős tartalékok vannak.
Várakozások fölött növekedett a GDP a harmadik negyedévben Nagy-Britanniában. A szigetország statisztikai hivatalának adatai szerint szeptember végéig 0,6 százalékkal bővült a gazdaság teljesítménye. Éves összevetésben 2,2 százalékkal javult a brit GDP. A második negyedévben ennél szerényebb, 0,4 százalékos volt a gazdasági növekedés. A bővülés az átlagosnál jobb teljesítményt nyújtó szolgáltatóiparnak köszönhető.
Emelkedést mutat a Michigani Egyetem által tegnap tegnap közzétett fogyasztói bizalmi index. Október végére 82,7 pontra emelkedett a mutató az egy hónappal korábbi 81,8 pontról. Az adat ismeretében az elemzők arra következtettek, hogy az USA GDP-jének kétharmadát generáló magánfogyasztás nem rendül meg a terrorhullám következtében. Az októberi emelkedés különösen annak fényében figyelemre méltó, hogy szeptemberben még tízpontos csökkenést mértek az egyetem kutatói.
Megint tarol idehaza a koronavírus, és úgy tűnik, még rosszabb lesz
