Felfüggesztette tisztségéből a Baranya megyei kisgazda elnököt és főtitkárt Torgyán József, az FKGP elnöke, mivel akadozott az egyéni képviselőjelölt-állítás – értesült lapunk. Úgy tudjuk, a helyi vezetőknek a hét választókerületből mindössze kettőben sikerült megtalálniuk az általuk alkalmasnak ítélt személyt. A kisgazda pártelnök Gyimóthy Géza főtitkárt bízta meg azzal, hogy ideiglenesen vegye át a szervezési feladatokat Baranya megyében, és igyekezzen mielőbb megtalálni a megfelelő képviselőjelölteket a 2002-es parlamenti választásokra. Kisgazda körökben úgy vélik, Torgyán József azért alkalmazott ilyen súlyos retorziót a megyei vezetők ellen, mert más körzetekben gördülékenyebben halad a jelöltállítás.
Információnk szerint az FKGP elnöke a megyei listák összeállításánál szabad kezet adott a helyi elnököknek. Egyes kisgazda politikusok szerint ez annak a bizonyítéka, hogy Torgyán József szerény, 5-6 százalék körüli választási eredményre számít, ugyanis ebben az esetben a területi listákról nem kerülnének be kisgazda képvise-lők az Országgyűlésbe. A pártelnökkel szemben állók úgy tudják, Torgyán József megegyezett az MSZP-vel abban, hogy a hozzá hű kisgazda honatyák nem szavazzák meg a zárszámadási törvényt, ha a szocialisták nem támogatják Bánk Attila országgyűlési alelnökké választását.
A házbizottság tegnapi ülésén az MSZP és az SZDSZ frakciója jelezte, hogy tartják magukat korábbi álláspontjukhoz, és nem vesznek részt az alelnök személyéről szóló szavazásban. Áder János házelnök szerint azonban, ha a kormánypárti képviselőcsoportok teljes létszámban jelen lesznek, a parlament meg tudja hozni a döntést mind az Országgyűlés alelnökéről, mind a bizottsági tagcserékről.
Ne forgassuk fel az adórendszert!
