Üzbég álmok és félelmek

A mindenható üzbég vezető, Iszlam Karimov most amerikai segítséggel szeretné országát a térség vitathatatlan középhatalmává tenni, és semlegesíteni fundamentalista iszlám ellenzékét. A vállalkozás egyáltalán nem mentes kockázatoktól, s a tálibok fenyegetései után a lakosság félelme egyre nő az esetleges kabuli bosszútól.

Több ingadozó térségbeli országgal ellentétben Üzbegisztán az elsők között csatlakozott a terrorizmusellenes nemzetközi koalícióhoz, ráadásul nem csak légterét, de katonai bázisait is az amerikai erők rendelkezésére bocsátotta. Ezt Moszkva fejcsóválása ellenére is megtehette, hiszen Taskent az elmúlt évtizedben igyekezett kerülni minden katonai szövetséget, különösen pedig azokat, amelyekben Oroszország is részt vett. A nyár végén például odáig ment, hogy szakítva immár posztszovjet kötődéseivel is, kilépett a FÁK biztonsági-katonai együttműködéséből. Az eddig visszahúzódó, régióbeli hatalmát a Kreml ellenében is építgető Üzbegisztán most úgy érzi, Amerika személyében eljött az igazi kérő, és segítségével két legyet is üthet egy csapásra. A konfliktus miatt fókuszba kerülve egyrészt előzékenységéért cserébe reményei szerint részesedik a régió számára minap meghirdetett „afgán Marshall-tervből”, így erősítve térségbeli befolyását. Az egykor a „selyemút” kereskedelmi központjaként virágzó, ma főként gyapottermelésből élő, 24 milliós ország gazdaságilag most is a volt szovjet Közép-Ázsia legstabilabb állama, s jövőbeli lehetőségei is szépek a jelentős olaj- és gázkészletek miatt. Üzbegisztán másrészt abban reménykedik, hogy a szövetséges csapatok megteszik számára azt, amire önerejéből évekig képtelen volt, felszámolják a hatalom fundamentalista iszlám ellenzékének hátországát. A Szovjetunió felbomlása óta az ország élén álló egykori pártfunkcionárius, az emberi jogok harcosának aligha nevezhető Iszlam Karimov jó érzékkel a Koránra esküdött fel, de hamar felmérte az iszlám veszélyes voltát is, és keményen küzd annak politikai megnyilvánulásai ellen. Két éve immár valóságos belháborúvá szélesedett e küzdelem, az ország területén sorozatos támadásokat – köztük Karimov ellen is – végrehajtó, Oszama bin Laden és a tálibok támogatását élvező Üzbegisztáni Iszlám Mozgalommal. A kaotikus viszonyai miatt Tádzsikisztánt is hátországként használó szélsőségesek igazi társadalmi bázisa az iszlámot az országban legkonzervatívabban tisztelő Fergana-völgy lakosai és a szép számú elégedetlen szegények között van. A harchoz, így a hatalom erősítéséhez most pénzben és fegyverben reménykedő Karimov tehát emiatt is Amerika potenciális partnere a térségben. Taskent helyi középhatalmi álmait az afgán ellenzéki Északi Szövetség Karimov befolyását is növelő, Dosztum vezette üzbég szárnya is táplálja.
Az üzbég elnök azonban kockáztat is jelenlegi nyílt Amerika-barátságával, hiszen így egyúttal a fundamentalisták célpontjává teszi országát. A tálibok már a támadás utáni első napon Taskenthez címzett fenyegetésként beszéltek a határ menti erőátcsoportosításról. Az Afganisztánban élő üzbégek sem csak előnyt jelentenek, hanem adott esetben potenciális menekülteket is, velük az üzbég iszlám mozgalom tálibokhoz közel álló szélsőséges vezetőjének, Dzsuma Namanganinak az elkeseredett híveit is. Mindez pedig Üzbegisztán pacifizálása helyett inkább az ország dzsihadizálásának irányába mutat. Karimov számára tehát a konfliktus esélyt ad bizonyos álmai megvalósítására, egyúttal azonban óvatosságra is inti.