Az unióban elsődleges az árstabilitás

Októberben 2,4 százalékos infláció volt az Európai Unió országaiban – tette közzé előzetes becslését az unió statisztikai hivatala.

Hírösszefoglaló
2001. 11. 06. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pénzromlás alakulásának megkülönböztetett jelentősége van a kamatszint felülvizsgálatakor. A gazdasági élet szereplői hosszú ideje igyekeznek nyomást gyakorolni az EU központi bankjára a kamatcsökkentés érdekében. Az Európai Központi Bank vezetői azonban következetesen ellenállnak. Ernst Welteke, a német jegybank elnöke legutóbbi nyilatkozatában ismételten arra utalt, hogy az EKB e héten sem fog a monetáris enyhítés eszközéhez nyúlni. Christian Noyer, az EKB alelnöke szintén hasonló véleményének adott hangot, amikor azt mondta, egy elsietett kamatdöntéssel nem szabad veszélyeztetni az árstabilitást.
Szintén az árstabilitás fenntartásával érvelt Gordon Brown brit pénzügyminiszter, amikor lehűtötte a várakozásokat az euróövezethez való csatlakozás ügyében tartandó népszavazás korai meghirdetéséről. A miniszter magát európárti realistának nevezte, azaz megfontolt és óvatos döntést ígért a csatlakozás előmozdításával kapcsolatban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.