Amerikai katonai szakértők szerint a jelenlegi állóháborús helyzetben fennáll a veszélye annak, hogy a szövetség alakulatai a rövidesen beköszöntő tél előtt amerikai szárazföldi segítség nélkül nem lesznek képesek áttörni a tálibok harci vonalait. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter Indiában azt mondta: javult a bombázások hatékonysága, s az amerikai csapások nem fognak évekig tartani.
– A terrorizmus elleni harcban az Egyesült Államok számíthat az Európai Unió támogatására – jelentette ki Berlinben a német kancellár. Gerhard Schröder azután nyilatkozott, hogy részt vett az Európai Unió londoni „minicsúcsán”, amelyen az afganisztáni hadműveletek állásáról, az ottani humanitárius helyzetről, a tálibok utáni politikai kilátásokról és a közel-keleti békefolyamatról volt szó. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint számos európai országban csökken az Afganisztán elleni amerikai légicsapások támogatottsága: egyre több ember vonja kétségbe a katonai akció céljait. Németországban például a légicsapások október 7-i megindulása után a lakosság alig fele véli igazságosnak az Afganisztán elleni akciót. A Cadena SER spanyol rádió felmérése szerint a spanyolok 69 százaléka támogatja az afganisztáni ellencsapás beszüntetését.
Lengyel területen lőtték le a feltételezett orosz drónokat
