Az alapötlethez a Dunaferr Rt.-ben létrehozott Acélalapítvány szolgáltatta a mintát. (A hét éve alakult szervezet a vasműben azoknak a dolgozóknak ad segítséget, akik munkájára nincs szükség, de támogatja átképzésüket, a vasműn belüli elhelyezkedésüket.) Azok a közszférában dolgozók, akik „létszámfelettivé” válnak, az önkormányzat újrakezdési alapítványához kerülnek. A munkanélküli-járadék mellett maximum két évig jövedelempótlást kapnak, amellyel biztosítják, hogy az előző keresetük nyolcvan százalékát megkapják. Ezzel párhuzamosan képzési, álláskeresési támogatást igényelhetnek, különféle, elhelyezkedésüket segítő tréningeken vehetnek részt.
– A munkanélkülivé válás miatti feszültségoldást is segíti az alapítvány, amely kilenc hónapról két évre bővíti a munkanélküli ellátás idejét, és támogatást ad az újrakezdéshez – fogalmaz az alapítvány titkára, Kárpáti Gábor, aki egyben az önkormányzat frissen kinevezett munkaerő-gazdálkodási főmunkatársa. A dr. Kovács Pálról elnevezett szervezetet az idén 9,3 millió forinttal segíti az önkormányzat, 2002-ben pedig alkalmazottanként 2500 forintot juttat számára.
Jelenleg tizenhat volt közalkalmazott vár sorsa rendezésre, tudjuk meg Kárpáti Gábortól, aki fontos célként jelöli meg, hogy hatvan-hetven százalékos újrakezdési arányt tudjanak felmutatni a támogatással. Az alapítványhoz csatlakozhatnak a kistérség települései is, amennyiben vállalják a rájuk eső kiadásokat.
Hazugságspirál került a Tisza Párt
