Bővít a Tech Data

–
2001. 11. 05. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az információtechnológiai piacon már hosszabb ideje erős recesszió mutatkozik. A Tech Data Magyarország, amely az 1974-ben alapított Tech Data Corporationnek, az informatikai termékek vezető nemzetközi nagykereskedelmi vállalatának a tagja, kétféle módon is megpróbált alkalmazkodni az új piaci helyzethez: „Elsősorban költséghatékony módszerekkel próbáltuk a lehető legnagyobb mértékben leszorítani kiadásainkat — mondta Diószeghy Zoltán, a cég magyarországi ügyvezető igazgatója. — Emellett új beszállítókat kerestünk meg, hogy kínálatunkat tovább bővítsük, hiszen a kínálatban új termékek megjelenése természetesen új ügyfeleket is jelenthet. Előtérbe helyeztük az elektronikus kereskedelmet. Tavaly decemberben a nagykereskedelmi cégek között elsőként bevezettük Magyarországon is In Touch rendszerünket, ami tulajdonképpen egy web alapú böngészőn keresztül elérhető online információs és kereskedelmi rendszer. Más szavakkal ez azt jelenti, hogy viszonteladóink egyetlen kattintással választhatnak és vásárolhatnak termékskálánkból, illetve vásárlás előtt minden termékről pontos információt szerezhetnek a naprakész és részletes termékleírásokból. A weboldalon az információk mellett az aktuális árakat is feltüntettük, ezzel a kiskereskedők dolgát is megkönnyítettük, valamint ezáltal fontos támpontot adunk nekik. Így akkor is érdemes ellátogatniuk a honlapra, ha éppen nem vásárolni, csak tájékozódni szeretnének. A rendszer segítségével ügyfeleink akár otthonról is vásárolhatnak, vagyis pénzt és időt takarítanak meg.”
Az elektronikus vásárlás előnyeit egyre többen ismerik és használják ki, ám főleg a számítástechnikai berendezések világában a vásárlás nem fejeződik be azzal, hogy megvesszük az árut, hiszen az érzékeny és sokszor nehéz berendezéseket el is kell szállítani rendeltetési helyükre. Ezért az In Touch rendszer által kínált könnyű vásárlási lehetőséghez a Tech Data egy gyors szállítási rendszert is kapcsolt. Ennek köszönhetően az egy kattintással kiválasztott és megvásárolt termékeket akár néhány órán belül a kívánt helyszínre szállítják. A Tech Data huszonkét európai leányvállalata közül mára már mindegyik bevezette az online kereskedelmet. A Tech Data 2000—2001-es pénzügyi évében bonyolított 20,4 milliárd dolláros éves forgalmának huszonöt százaléka már az elektronikus kereskedelemből származott. A szolgáltatás online, vagyis mindig elérhető természetének köszönhetően tulajdonképpen egy állandóan nyitva tartó irodával várják a viszonteladókat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.