Budafoki háza is őrzi a zongoraművész emlékét

Éppen nyolcvan éve, 1921. november 5-én született Budapesten az élete nagyobb részét Franciaországban töltő zongoraművész, Cziffra György. Nyomorúságos angyalföldi barakktelepen töltötte gyermekéveit. Édesapja is muzsikus volt, ő ismerte fel tehetségét. Csodagyereknek számított, már ötéves korában cirkuszban zongorázott. A Zeneakadémián Dohnányi Ernő és Keéri-Szántó Imre növendéke volt. Sikert sikerre halmozott, bár a kritikusok fanyalogva fogadták játékát. Tanulmányait anyagi okok miatt nem fejezhette be, kénytelen volt bárzongoristaként keresni a kenyerét, miközben magánúton tanult tovább.
Később, 1943-ban kikerült a frontra, s ott zongorajátéka annyira megbabonázta a Wehrmacht tisztjeit, hogy felajánlották: elviszik Berlinbe, ahol karriert csinálhat. Ő ezt származása miatt sem vállalta, inkább átszökött a partizánokhoz. A háború után, 1946-tól ismét itthon, kiskocsmákban és eszpresszókban lépett fel. Szókimondó magatartása miatt nem engedték hangversenyezni, de a presszók előtt tömegek hallgatták az utcán. Disszidálási kísérletei után elfogták, kínozták, kezeit szétverték, csak csuklószorítóval tudott játszani. 1950-ben börtönbe zárták, majd Recskre került, ahol követ kellett törnie.
Onnan 1953-ban szabadult, később engedélyezték fellépéseit. Nagy bel- és külföldi sikerei voltak, 1956. október elején például Liszt Ferenc Rákóczi-indulóját tízszer játszotta ráadásként, míg végül a rendőrség üríttette ki a hangversenytermet. 1956-ban emigrált, rövid bécsi szereplés után Párizsban telepedett le. Hangversenyein zsúfolásig teltek a koncerttermek, főleg a virtuóz jellegű romantikus zongorairodalomnak – Chopin, Grieg, Liszt, Schumann műveinek – mestere volt. Lemezfelvételein is főként ezek a zeneszerzők, valamint saját Liszt-átiratai szerepelnek, ezenkívül sikeresen játszotta a barokk és a bécsi klasszicizmus mestereit is.
Érett korára a XX. század legnagyobb pianistái, Rubinstein és Richter mellé emelkedett. Ennek ellenére soha nem volt elégedett magával, folyton tökéletesíteni igyekezett tudását, rengeteget gyakorolt. 1968-ban Chaise-Dieuben zenei fesztivált szervezett, 1969-ben ifjú pianisták számára megalapította a versailles-i Cziffra György-zongoraversenyt, majd André Malraux, az akkori kulturális miniszter segítségével létrehozta a Cziffra-alapítványt Senlis-ben, Párizstól 50 kilométernyire. Itt egy garázsnak használt gótikus épületet, St. Frambourg XII. századi kápolnáját alakíttatta át a művészetek templomává, s nevezte el Liszt Ferenc-auditóriumnak. Az alapítvány elsősorban tehetséges ifjú művészeket pártolt, muzsikusok mellett képzőművészeket is.
Senlis-ben Cziffra régészettel, a francia–magyar történelmi kapcsolatok kutatásával is foglalkozott, és évente fesztiválokat rendezett, Festival du Graal néven. Fia, ifjabb Cziffra György is zenész lett: karmester volt, akinek 1982-es tragikus haláláig apa és fia többször adott közös koncertet.
Cziffra György megkapta a francia Becsületrend tiszti keresztjét, 1968-ban francia állampolgár lett, de mindig magyarnak vallotta magát. 1973-ban látogatott először haza, budapesti hangversenyén tombolva ünnepelte a közönség. 1986-tól éveken át mesterkurzusokat vezetett Keszthelyen, a Helikon Zenei Fesztiválon. A 100 tagú Budapest Cigányzenekar tiszteletbeli elnöke volt, 1993-ban a Magyar Köztársaság Érdemrendjének tiszti keresztjével tüntették ki. Önéletrajza magyarul Ágyúk és virágok címmel jelent meg, 1983-ban.
Cziffra György 1994. január 15-én hunyt el Senlis-ben.