Az excár holnap érkezik a magyar fővárosba, és az esti órákban találkozik Mádl Ferenc köztársasági elnökkel. Szombaton, Orbán Viktor miniszterelnök társaságában vesz részt a Trilaterális Bizottság ülésén, melyen a résztvevők többek között megvitatják az Európai Unió kibővítésének stratégiai kérdéseit, a szeptember 11-i események után kialakult helyzetet, valamint a balkáni stabilitás kérdéskörét.
Szvetlozar Panov, Bulgária magyarországi nagykövete lapunknak nyilatkozva elmondta: jelzés értékű, hogy az új bolgár kormányfő második hivatalos külföldi útja – Brüsszel után – Budapestre vezet. Mint ismeretes, a júniusi parlamenti választásokat követően az excárt támogató II. Szimeon Nemzeti Mozgalom alakított koalíciós kormányt a török kisebbség pártjával közösen. A volt uralkodó nevével fémjelzett mozgalom jobbközép irányultságú, s célkitűzései között szerepel az Európai Néppárthoz való csatlakozás.
Szimeon Szakszkoburgotszki budapesti látogatása során látogatást tesz a Bolgár Országos Önkormányzatnál, találkozik a Magyarországon Élő Bolgárok Egyesületének vezetőségével, ünnepi szentmisén vesz részt a bolgár templomban. Mivel vasárnap kerül sor a bulgáriai elnökválasztásra, az akkor még hazánkban tartózkodó kormányfő a budapesti Bolgár Kultúrházban adja le voksát.
Donald Trump hivatalba lépése óta hat új amerikai beruházást jelentettek be hazánkban
